Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pállfy István: médiaguruból Magyarország megmentője

2010.03.04

Kép Pállfy István sosem tartozott a magyar közélet szürke eminensei, átlag médiabohócai közé. Munkáját profi módon, sőt sokszor igen szórakoztató beszólásokkal végezte, de mindig látszott rajta: több egy mosolygó arcnál a képernyőről. Természetszerűleg jutott el a politikához. 

Nem az a tipikus magyar celeb, akit az tesz "naggyá", hogy hányszor vált el, kikkel járt vagy éppen megcsalta e feleségét. Reality show-ban nem láthattuk, a bulvármédia sem az ő nyafogásával, nyilatkozataival volt tele. Pállfy István gondolkozó magyar ember, aki sokszor zsigeri őszinteséggel és indulatból beszél. Kertész Imrét támadó mondatai ennek kiváló példái voltak: milyen alapon kritizálja Kertészt, aki olyan poklot élt át, amiben Pállfy-nak sosem volt része...? Mikor a tévés műsorvezető azt írta, hogy Kertész Imre nyilatkozatával kiírta magát a magyar irodalomból, hülyeségeket beszélt és sértett szavaiból érződött, nem tudja, érzi és érti, hogy egy holokauszttúlélőnek teljesen mást jelent az identitás és a hazaszeretet. Kertész Imre nem hazaáruló, a saját hazája árulta el őt, és ezt mindmáig nehéz feldolgoznia. Emellett irodalmi Nobel-díjas, így hazafiként Pállfy-nak büszkének kellene lennie rá, amellett, hogy egyetérteni természetesen nem kell vele. Egyéni és családi múltunk, történeteink szürik és alakítják ki belső Magyarország-képünket.

Nekiment olyanoknak is, akik a magyar ballib médiában eddig érinthetetlennek számítottak. Kollégáik nem támadták őket, mégha meg is volt munkájukról a véleményük. Farkasházy Tivadarról, "Tedikéről" kimondta, amit mindenki érzett és tudott.

Kép "Az én hazám" című jegyzetének drámai hangnemével sokakat felrázott, bár a dolgozat bővelkedett a jobboldali retorika sablonjaiban. Világvégét vizionált, ami azért túlzó. Gondolatainak letiltása azonban jól mutatta, kik és hogyan képzelik el a hatalmat? Igazán szimpatikussá az tette, amikor megtámadta a Népszava: hogy mer tévésként politikai szerepet vállalni!? Miért nem rugják ki? Akit ma Magyarországon a Népszava a szájára, vérvörös tintával teli tollainak hegyére vesz, valamit nagyon jól csinál.


Pállfy István érzelmi ember, több mint művész, kevesebb, mint politikus. Nem nehéz megjósolni, hogy a politikában ezzel a szókimondással és nyers erővel nem fog sokra menni, azonban legalább felelősséget érez hazájáért. A legtöbb hazai "sztár" ezzel szemben magával és kisstílű ügyeivel van elfoglalva, fittyet sem hánynak arra az országra, amelynek közönsége naggyá és módossá tette őket.

Kép Vallásukról -ha létezik ilyen fogalom sekélyes életükben- jóformán sosem beszélnek, legalábbis a nagyobb nyilvánosság előtt. Pállfy mindig is nyíltan beszélt és tett hitet kereszténységé mellett, amely jó és bátor dolog.

Ugyanis sokan figyelnek és néznek fel rá, példája és vallásossága útmutató lehet gyökereit és Istenét elvesztő társadalmunknak.

 

  

Bárcsak minél több közszereplő, "véleményvezér" vállalná fel vallását, beszélne hitéről. Gyakorolná kereszténységét, zsidóságát.

Amikor Pállfy István eldöntötte, hogy politikus lesz, végleg bezárta maga mögött a profi média párnázott ajtaját. Pedig tévésként sokkal többet keresett, nagy és állandó nyilvánosság állt rendelkezésére. Kérdés persze, hogy miért nem előbb adta fejét a politikai pályára? Miért csak a Fidesz népszerűsége, valószinűsíthető győzelme idején? Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ő akkor is kiállt elvei és vallása mellett, mikor jobbosnak korántsem volt népszerű lenni Magyarországon.


Kép

Pállfy István bátor döntést hozott. Szabadságszerető természete miatt meg fogja bánni, nem neki való a pártfegyelem. Sok gond lesz vele, nem profi politikus. A média világából egy kis párthoz, a Kereszténydemokrata Néppárthoz (KDNP) igazol és ez becsülendő. A nagytestvér Fidesznél is tárt karokkal fogadták volna. Kérdés, hogy nemes elvein és a benne forró indulatokon kívül mit tud majd adni a hazai közéletnek? Mihez ért? Passzív bábfigura lesz a jobboldali kirakatban, vagy tenni, dolgozni is engedik majd? 

Meglátjuk. Egy biztos, még hallani fogunk róla, és nem a Story címlapjáról.