Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állon vágott demokrácia

2009.07.07
Tóta W szerint könnygáz kell a békés tüntetők ellen!
 

Kép Az Index saját körein, szerkesztőségén belül ünnepelt, állami megrendeléseket kapó (micsoda véletlen!), a normális többség által azonban megvetett és lenézett  botrány-publicistája:

Tóta W. Árpád címlapon megjelent szabad népes stílusú cikkben üdvözölte a szombati békés tüntetés feloszlatását.

 
Le szögezem, a Magyar Gárdával és az általa sugárzott, önbíráskodást és nemzeti radikalizmust hangsúlyozó álláspontjával nem szimpatizálok. A magyar demokráció tényleg ezer sebből vérzik, komoly társadalmi problémái vannak, ezeket azonban nem körfűrésszel és jancsiszüggel kell orvosolni! Ez vonatkozik mindkét oldalra. Emberek vagyunk, még... 
 

 

Azonban ha elutasítjuk az egyik társadalmi szélsőséget, az ok nélküli brutális, rendőrállami fellépés mellett sem szabad elmennünk. Szombaton néhány száz, főként idős ember békés tüntetésbe kezdett az Erzsébet téren. Leültek a fűre, rendkívül agresszív dolog! Erre a hivatalosan demokratikus magyar állam rendőrsége könnygázzal, motozással és kiemelésekkel oszlatta fel őket. 70-80 éves embereket taszigáltak, lökdöstök, kábé 200 kamera előtt. Majd levegőtlen rabszállítókba lökték őket és órákig várakoztatták egy volt fogházban. Az ügy ellen szót emelt több nemzetközi jogvédő szervezet, köztük az Amnesty International is. 

Kép

 

Tóta W Árpád ellenben üdvözölte az erőszakossá tett eseményeket, az ismételten előforduló rendőri brutalitást. Tóta W nem először dicsőíti az erőszakszervezeteket és sírja vissza a volt SZU és Kádárék gyalázatos módszereit. Javasoljuk, hogyha ennyire visszavágyik a diktatúrába, célozza be Kínát vagy más, még működő diktatúrát. Megérkezése után egy nappal lekapcsolnák, becsuknák, nem kicsit megvernék és akkor talán megértené: nem azzal kellene olvasókat toborozni, hogy más magyar emberek szivatását és jogtiprását ünnepeljük. Még akkor sem, ha egyébként nem értünk egyet a Gárdával. Ha erőszakosan lépünk fel ellenük, csak mártírt csinálunk belőlük és még erősebbé teszzük őket.
 
Szilágyi 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.