Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Antikommunista szoboravató

2009.10.23

Arthur Koestler szoboravató Terézvárosban

 

„Egy olyan férfi szobrát avatjuk ma itt, aki egyszerre küzdött szóval és tettel mindkét 20. századi totális ideológia és állam ellen. Aki többször folytatott szemtől-szembe –egyik művének címét idézve- párbeszédet a halállal, de életerejével mindig legyőzte azt”-mondta avatóbeszédében a terézvárosi Lövölde téren Demszky Gábor főpolgármester, aki ollóval felvagdosott, katonásan egymásra rakott lapocskákból olvasta fel szövegét. Mint a profik, mintha nem tudna órákig beszélni Koestlerről fejből is. Aztán jött a csintalan pesti szél, nagyot fújt a papírokba és az egyik kiesett a szónok kezéből. Demszky megakad, lehajol érte, az egészet összekutyulja, de aztán megtalálja a megfelelő cetlit: „…szobrának mai felállítása jelzi, hogy ez a mi városunkból indult, az igazságért annyit harcoló férfi végleg hazaérkezett közénk. Harcoljunk egyszerre és olyan bátran a totális eszmék és gyakorlat ellen, mint ő harcolt. Merjünk olyan nyitottak lenni minden új előtt és olyan elszántak lenni minden hazugsággal szemben, mint ő volt!”-mondja Budapest főpolgármestere, erőt és erélyt pumpálva hangjába, de csak pihegésre futja. Fáradt nagy ember.  

 

Kép 

 

Verók István terézvárosi polgármester is beszédet mond, peckesen vonulva ki: „Arthur Koestler születése után száznégy, halála után huszonhat évvel visszatért oda, ahonnan elindult: Budapestre, Terézvárosba.” A lényeg azonban csak most jön, a szocialista politikus az kommunista rendszer vad ostorozásába kezd: „Ma joggal mondhatjuk, hogy a tiltás és tudatlanság vasfüggönye, amely oly sokáig választotta el hazájától – eltűnt!”-szögezi le Verók. Való igaz: a két felsorolt rosszból tiltás már tényleg nincs. Aztán egy őszinte gondolat: „Nem Koestlernek volt szüksége, hogy szobrot kapjon, hanem nekünk, hogy kerületünk leghíresebb szülöttjét ország-világ előtt a magunkénak mondhassuk.” A közönség csak néz és hallgat, Arthur Koestler szobrán fekete lepel van, a legendás forradalmár és örök bajkeverő lepel alól hallgatja az őszinte beszédeket, véleményt nem nyilvánít, mozdulatlanul figyeli az eseményeket. Verók István végül anekdotázásba kezd: „Kösztler Artúrral kapcsolatban van egy gyerekkori élményem. Édesanyám Franciaországban élt. Az ötvenes években a polcon találtam egy francia nyelvű könyvet, az volt ráírva: Kostler Arthur. Nem tudtam, mi lehet ez. Kiderült, hogy nagyapám Párizsban találkozott Koestrrel, akit egy dinamikus, magával sodródó (sic!) emberként ismert meg. Fantasztikus térlátása volt a világra a csillagászától az irodalomig.”

 

Vallai Péter hosszasan olvas fel Koestlertől, előre közli: jobb lesz leülni. Sok politikus már ül-a szellős első sorokban feszengve. Verók odaül Demszky mellé. Aztán a főpolgármester vezetésével lehúzzák a leplet Arthur Koestler szobráról. Varga Imre alkotásán a fejét balra fordító és enyhén lehajtó figura egy sötét és világos gránátelemekből épített, kettétört óra számlapján ül. Jobb kezével a számlap felületére támaszkodik, bal kezét jobb lábára helyezett könyvén tartja. 

 

A megemlékezés során pont Rabin László terézvárosi alpolgármester, a szobor ötletének felvetője és az önkormányzat illetékes „Koestler Bizottságának” elnöke nem kaphatott szót. Kis elégtétel, hogy csak őt tapsolták meg, mikor köszöntötték a megjelent a helyi és budapesti politikai önkormányzati vezetőket.

 

Kép

  

Arthur Koestler 1905. szeptember 5-én született Budapesten, vallását nem tartó zsidó családban. A terézvárosi Szív utcában töltötte gyermekkorát-az utca neve meghatározta egész életét: sokszínű, forradalmi, depresszív és nőfaló zseni volt. Pont 151 centiméter. Antikommunizmusa és antifasizmusa miatt többször bebörtönözték, rajta volt mind a nácik, mind a szovjetek fekete listáján. Külföldi lapok tudósítójaként a 20-as években bejárta Palesztinát, majd Németországot, Franciaországot és Szovjetuniót. Részt vett a spanyol polgárháborúban, ahol kommunista elkötelezettsége miatt halálra ítélték. Évekig párttag és hívő kommunista, aztán barátai meghurcoltatását látva szembefordul Sztálinékkal és megírja a Sötétség délben-t, amely megrendítő vádirat a sztálinizmus embertelen diktatúrája ellen.

 

Cionista időszakában többször járt Palesztinában, majd közvetlenül megalakulása után Izraelben is, de nem tudott beilleszkedni. Nem tudta és akarta megtanulni a szemében avíttnak, megkövesedettnek számító héber nyelvet. Kellő nyelvtudás nélkül viszont íróként nem fogadták el. Felmerült benne az Izraelben való letelepedés gondolata, de aztán végleg szakított a zsidó állammal. Sőt, később nagy vitákat váltott ki, mikor egyik írásában a zsidóságot válaszút elé állította: vagy költözzenek Izraelbe, vagy teljesen olvadjanak be az őket körülvevő világba, az országba, ahol élnek.

 

Később szakított a politizálással és a tudomány felé fordult, azonkívül kampányokat szervezett a halálbüntetés ellen és az eutanázia mellett. Híven elveihez (az egyének jogában áll dönteni saját sorsa felett) önkezével vetett véget életének. 1983-ban feleségével együtt öngyilkosságot követtek el. Gyógyszerek és alkohol, mindkettőből jó sok.

 

Kép

 

Gyűlölték a kommunisták, a nácik, kivetette magából zsidó közössége. Sok ellensége volt.  

A Kádár-rendszer alatt művei tiltott olvasmánynak számítottak. Márcsak azért is, mert megszakítva politikai visszavonulását és önkéntesen vállalt csendjét, 56-ban kiállt a magyar forradalom és szabadságharc mellett és küzdött a halálraítéltekért. Embereket mentett, a maga harcos-szervező módján.

 

Az írót Terézváros 2005-ben díszpolgárává választotta. Szobrának felállítását többek között a Fővárosi Önkormányzat és Terézváros finanszírozta. A szoboravatás után hamar kiürült a Lövölde tér. Csak néhány politikus fényképezteti magát a szoborral, jó lehet még a későbbi szórólapokra. Demonstrálva, hogy azért csináltak valamit, néha még jó dolgokat is. A valós munkát végző szervezőbizottság megjelent tagjai még jó ideig a helyszínen maradtak, helyüket keresve, magányosan ácsorogtak. Róluk is jól elfeledkeztek.

 

Egy férfi zacskós borsot szór a Koestler-szobor alján lévő virágágyásba és a környező fű közé:

 

-Miért csinálod?-Kérdezik megrökönyödve.

-A kutyák miatt! Ez elriasztja őket.

 

Szilágyi Iván Péter