Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Égő kurucok

2009.06.28

 

 Nyolc óra felé járt, a hírhedt nemzeti radikális honlap „szerkesztőségében” ébredezni kezdtek az emberek, ébredő magyarok. Kakas nélkül is. A kicsit lepukkant, belvárosi, udvari lakás két szobából állt: a belsőben Pityu, a tulaj lakott. Az alapvetően jólelkű, nagydarab gyerek régen aktív skinhead volt, aztán megszelídült. Részben. Már nem bandázott, esténként nem verekedett és aztán nem ment az ügyeletre betört fejet varratni és a fejbőrébe fúródott Kalinkás üveg szilánkokat kiszedetni, Szálasis emlékpólóját lecserélte Nagymagyarországosra, sőt elkezdett misére járni. Megnyugtatta a templom csendje, a pia és ez tartotta életben. Szobája falára, feje fölé kitett egy keresztet, amelyről Krisztus diszkréten félrenézett. Ugyanis ha előretekintett volna, pont az ágyra lát rá és ott azért történetek pajkos dolgok…

 

Kép Pityu idén többet volt otthon, papucsot vett és maga is kényelmesebb, puhább lett. Valaha kocka alakú hasa túlnőtt, fürtös uborkára kezdett hasonlítani, de ezt is szerették a csajok, volt mit markolni. Másfeles vodkásüvege akár két-három napig sem ürült ki és néha akár egy hétig is (meg)tartotta aktuális nőjét. Családot azért, persze! nem akart, viszont minden este más csajt vitt be komfortos, plazma tévés szobájába. Hamar rájött, hogy túlságosan szeret dugni és túlságosan lusta lenne gyereket nevelni. Nem akart olyan lenni, mint szülei.

 

Persze azért a jó nemzeti rockot nem tagadta meg. Még mindig imádott pogozni, főleg ha feszült volt. És ez sokszor előfordult vele.

 

Pityué volt a lakás, vagy Sasfészek-ahogy maguk között nevezték. Még a nagymuterjétől örökölte, ideális búvóhely volt, omladozó ház, külföldi bérlőkkel és félhülye, félsüket 100+ÁFA évjáratú nyugdíjas szomszédokkal. Senki sem gyanította, hogy mi folyhat a 3. emeleti lakásban.

 

A másik szobában állt a számítógép, gyönyörű, villámgyors, felturbózott darab, mellette a legmodernebb szkenner és egy többszázezres, Ausztriából becsempészett kamera. Körülöttük sörös üvegek, jobbnál-jobb külföldi márkák. Bajtársaival először -hitvallásukhoz híven- még jobbik, magyar „nedűvel” próbálkoztak, de a Borsodi olyan kurva rossz volt, hogy még a macska sem itta meg. Pedig mindig itatták. Árpád, a macska most is enyhén be volt állítva. De azért tartotta magát, a macskáknak még van gerincük, főként ha magyarok!

 

Pityu kiment, kávét főzött, közben erősen alkoholszagúakat böfögött. Rántottát próbált csinálni. A tojásokat tegnap kapták, kiszálláson, egy vidéki nénitől, „szponzortól”.

 

-Ez kurva finom lesz-mormogta magában, miközben lassan, komótosan feltörte a tojást. Kívülről szép volt, mint Zsani, a volt barátnője, akiről később kiderült, hogy nemcsak megcsalta, de még félcigány is!!! Egy közös haverjuk derítette ki, Pityu azóta nem aludt jól. Most is elkomorodott, aztán jöttek az emlékek, képek… Akaratlanul felidézte volt barátnője alakját, melleit, lába között ismerős biszergést érzett. Felállt, mint régen. „Nem, nem szabad  –mondogatta magában- egy kurva volt, túl kell végre lépnem rajta! Faszom, a tojás… Na mindegy, összedobok egy jó reggelit!” Barátságosat reccsent a már kotló tyúk alól kivett magyar árú héja. Pityu akkor kezdett el okádni, mikor egy félig kifejlett, halott kiscsirke pottyant a tűzforró lábosba. Rossz előjel, már-már ómen.

 

-Isten bassza meg, ez a nap is jól kezdődik-mondta Pityu és mindenestül kivágta az edényt, bele a szemetesbe. Ma is sört fog reggelizni, sört és páleszt, disznósajttal.

 

Miközben töltött, lassú, megfontolt, ám határozott mozdulatokkal feljebb és feljebb csavarta a magnót és benne a mindig és mindenre gyógyír Kárpátiát. Mostanában ezzel keltették fel egymást. A nemzeti rock lassan betöltötte az egész lakást. Felkelt Csongor is. A matracon ismerős nő hevert mellette, mintha már látta volna korábban is, de a nevére már nem emlékezett. Sokat látott cici figyelt kihívóan a közös takaró, volt kutyarongy alól, Csongor már majdnem elcsábult és rábukott, de tekintete a nő kiélt arcára tévedt és ő is majdnem elhányta magát: „Többet az életben nem ismerkedem koncerten...”-fogadkozott, majd be- és letakarta a nőstényt. Főként a fejét.

 

A géphez ment. Felkapcsolta, rutinos mozdulatokkal kezdett volna hozzá az íráshoz, mikor az ismert, konkurens hírportálon meglátta a feliratot: „Elfogták a kiskunlacházi gyilkost.” Mohón kattintott a címre, hogy megtudja, ki, hány cigány volt a tettes. „Ebből pogrom lesz, minimum!!!! Végre nekik mehetünk!” Lassan, élvezettel olvasta végig a cikket. Várt, szájában érezte a vér és a megperzselt cigánybőr szagát. „Még be is ismerte, a rohadt cigány kurva anyját!!! Még büszkék is rá, megszoktak már ott a sitten… Mintha hazamennének.”-kommentálta magában a cikket, amelynek még korántsem ért a végére. Arcából annál a sornál kezdett kiszökni a vér, mikor az elkövető nemzetiségéről írtak:

 

-Nem roma, mi a fasz van már, mi az, hogy nem roma!?-arca elsötétült, a falon feszülő árpádsávos lobogóhoz hasonlóan először piros, majd falfehér lett. Ordítani kezdett.

 

A múlt estét vele töltött nőstény erre felriadt:

-Te ki vagy?-nézett a másnapos lotyók tompa értetlenségével volt ágytársára, a magából kikelt, monitorja előtt egy szál, petyhüdt, tetovált pöcsben ülő Csongorra. De az nem válaszolt. A világ már rég összeomlott benne. Nórika meggyilkolása és megerőszakolása profiljuk része volt, imádták a sztorit az olvasók, napi hatvan-nyolcvanezer rákattintás. Csongor tudta, látta az ügy minden részletét. A fotókat is, amelyeket a meggyalázott kislányról csináltak-egy rendőr haver csempészte ki őket az örsről. Biztosak voltak benne, hogy cigány volt a tettes, mert azok olyanok, tetves, mocskos gyilkosok. Emellett Csongor szánta és szerette is Nórikát, őszintén fel akarta deríteni az ügyet és leleplezni a tettes, tetves… Magyart!?

 

-Mit ordítozol ember, majd este, a kocsmában, arra tartalékold a hangod!-humorizált a konyhából kilépő Pityu, majd leállította magát. Látta, érezte, hogy valami történt. Csongor csendben, halkan zokogott:

-Istenit, istenit, magyar ember!? Magyar ember nem tehet ilyet, mi nem ilyenek vagyunk…Jobbak, nemes, tiszta vér, csak mocskos cigányok ölnek kislányokat! Mocskos cigányok, ez is miattuk van!!!!

 

Közben Pityu is elolvasta a hírt, jót húzott a kezében lévő házipáleszből, megvakarta tökeit, majd bátorítóan meglapogatta barátját:

-Nem kell rinyálni, na! Hát van ilyen. Meg még semmi sem biztos. Lehet, hogy csak elkenték az ügyet… Hát persze, a zsidó sajtósok, ők voltak, ki más!?

 

Csongor márcsak szipogott, barátja szavait, teóriáját hallva elszánt bánata. Nórika ügye újra átjárta. Látta maga előtt az erőszakot és a zsidókat, akik meghamisítottak mindent. Hogy mentsék a cigányokat. Csongor élete új értelmet nyert, új összesküvésre akadt! „Zsidók és cigányok!”-mondta, nagyot sóhajtva. …akkor nem ő hibázott, ők sosem szoktak olyat.              Majd fölélesztve magában a már rutinszerűvé vált, konzervált gyűlöletet, elkezdte írni a legfrissebb címlapsztorit.

 

A „tegnapestinőtény” közben mellé lépett, meg akarta csókolni, de Csongor ellökte magától:

-Hagyjál, nem látod, hogy írok, menjél haza, vár anyád. Mármint, ha van!?-gúnyosan rákacsintott.

 

Kép A nőstényből ekkor lány lett, kislány, aki sírni kezdett. Pedig a kibaszott kurvák, a dögös, bevállalós csajok –aki mindig is szeretett volna lenni- soha nem sírnak: „Szopás az élet, szemét pasik!”-dühöngött magában.

 

 

 

 

Csongor azonban már nem figyelt. Gondolatban már rég máshol volt, keze remegett az izgalomtól, úgy érezte magát, mint Isten. Végre újra ítélkezhet, végre rendet tehet.

 

Pityu közben átöltözött, kibaszta a tojásokat, döglött kiscsirkéstül együtt és dolgozni indult. Volna. De nem vitte rá a lélek. Az ajtóból visszafordult, Csongort látta lázasan gépelve és mellette a még mindig összegörnyedt, félmeztelen kiscsajt. „Jó bőr… Csongor mindig is tudta, hogy mitől döglik a légy. Talán egyszer majd én is megdugom.”

 

Hideg szél áramlott a szobába, ahogy Pityu kinyitotta az ajtót. A folyóson épp a szomszéd, nyugdíjas néni agonizált, viráglocsolás címén. Az aszott muskátlik és egyéb gyomnövények már rég kiszáradtak, de ez őt nem zavarta. Rendíthetetlenül hitt a Dallasban és a feltámadásban. Pityu már rég nem köszönt neki, úgysem hallaná. Lassan, csendesen csukta be az ajtót és elindult a folyosón. Még egy ideig hallotta fülében a kiscsaj szipogását és Csongor elkeseredett sírását.

 

Lefelé a lépcsőn majdnem fellökte a szomszéd kislányt. Annyi idős lehetett, mint Nórika volt. Pityu nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Régóta nem bírt bocsánatot kérni, az a nők dolga, leszegett fejjel továbbment és hirtelen, újra nagyon elkezdte gyűlölni a világot. 

 

sziván