Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elment Cseh Tamás

2009.08.08

Meghalt Cseh Tamás,

oda az igazság...

 

Kép Cseh Tamás énekes, dalszerző, históriás halála egy korszak végét jelképezi. A tágabb közvélemény évek, évtizedek óta nem halott róla, nem foglalkoztak vele pletyka újságok és valóságshow-k, halála mégis felrázta az egész országot: tényleg ennyire eltelt volna az idő és tényleg ennyire értelmetlenül!? Igen, és immár a nagy krónikás nélkül kell elviselnünk ezt a gép- és pénzszagú rettenetet, amely Magyarországból lett.

 

Ha Cseh Tamás dalait hallgatjuk, még a szocializmus csendes, petyhüdt terrorja is jobbnak tűnik ennél a mostani szabad rabságnál, amely jobban fojtogat, mint a nagy zenészt az őt állandóan övező, vágható sűrűségű cigarettafüst. 

 

A 70-es, 80-as évek füstös klubjainak és értelmiségi, underground minivilágának nagy alakja, magányos hőse ment el. Egy indián, Budapestről. Egy csendes lázadó, aki nem találta helyét sem a létező szocializmusban, sem az azt követő, fogyasztás és pénzcentrikus „szabad világban”. Csak a természet és a zene fogadta be nyughatatlan lelkét és a gitár húrját megszelídíteni, meglágyítani képes, vézna, törékeny, ezernyi hozzá hasonlóan magányos cigarettaszálat megjárt ujjait. Cseh Tamás cigarettázott, nem is keveset. Ideges, töprengő és örökké gondolkodó ember volt. Arcára, megviselt vonásaira rá volt, zenéjébe pedig bele volt írva a közelgő halál. Ösztönös sámánként tudta, érezte, hogy közeleg ideje, az elmúlás előtt nemsokkal búcsúnyilatkozatot tett a Heti Válasznak. Nem félt a haláltól, természeti ember volt. Mint egy pogány szent, remete, egyre csöndesebben múlt el... Élete vége felé elment hangja is, de nem adta fel. Hátralévő éveit indiánságának szentelte és írni kezdett. Küzdelmét megszeppenve követte végig Magyarország érző egytizede, nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy néha még a szépek és hősök is meghallnak. Pedig így van, kedves hallhatatlanok. A feltámadásra még várni kell, kivéve a tévé képernyőjén, ahol minden megoldható.

 

Cseh Tamás érdekes módon nem vett részt a rendszerváltoztatásban, pedig zenéjével előkészítette és megmagyarázta annak szükségességét, halaszthatatlanságát. Együtt élt a szocializmussal, miközben zenéjével szelíden bomlasztotta azt. Távol maradt a nagy tüntetésektől, nem tartott gyújtó hangú szónoklatokat-csak várt és szorongott. 89-ben hívták, de ő nemet mondott: érezte, hogy  helye nem elől van, hogy csak valami hamis, szemfényvesztő mágiának vagyunk tanúi és nem az igazi újjászületésnek. A rendszerváltó Fidesz és vezetői azonban mindig is közel álltak hozzá. Különösen Orbán Viktor, akit bár sok százezren messiásnak tartanak, hozzá hasonlóan magányos és őrlődő ember. Személyükben két elveszett lélek talált egymásra és barátkozott össze a 80-as években. Mindkettőből lelki vezető lett és ennek megfelelően mindketten sokszor elbuktak.  

 

Kép

A 2002-es választás második fordulója előtt -mikor már világosan látszott, hogy a Fidesz veszíteni fog- Cseh Tamás engedett a kérlelésnek és kiült Orbán Viktor mögé a Fidesz kampányszínpadára. Ekkor és ebben a pillanatban ért véget a rendszerváltás, egymásra talált a 80-as évek szelíd és cinikus antikommunizmusa és a Fidesz által képviselt új, örökké lázadó és megalkuvó jobboldal.  Rá került a pecsét a borítékra, és persze Cseh Tamásra. Ő lett a „fideszes zenész”-sokáig ez egyfajta megbélyegzés volt. De őt ez nem zavarta, hozzá szokott már a kiközösítéshez. Hiába nyertek két választást meg a szocialisták, sosem tagadta meg Orbán Viktort és elveit. Bátor, konzervatív lázadó volt.

 

 

 

Cseh Tamás alapította az első magyar indiántábort, vissza akart menekülni a természetbe. Bár lakása a XI. kerületben volt, rengeteg időt töltött a szabadban. Keresett valamit, makacsul, elszántan szöszmötölve és fittyet sem hányva az őt csak pénzben és nézettségben beelőző világra.

 

Cseh Tamás 66 évesen ment el, kinézett vagy 55-nek. Sosem öregedett meg. Arcán a magyar emberek összes fájdalma, értetlensége és pimaszsága ott volt. Nem tett lakatot a szájára. A kommunista világ a szórakoztatás perifériájára, kis bárokba és klubokba száműzte, mégis legenda lett. Pedig sosem voltak milliós nézettségű műsorai és több tízezres koncertjei. És mi éppen ezt szerettük benne, hogy 800 forintért, az első sorból lehetett hallgatni zenéjét, bús-vidám regéit.

 

Megrendítően szép ember volt, elmúlásában is. Tüdőrákosan, szétment hangszallagokkal is énekelni próbált-mindmáig emlékszem emberfeletti igyekezetére, ahogyan betegen fellépve -sajnos hiába- megpróbálta új életre kelteni hangszálait. Mindenki tapsolt, pedig csak nyöszörgést lehetett hallani. Az élet első és utolsó hangjait.

 

 Kép

Büszke és jó apa volt, vehemens szomszéd és a rendszer örök kritikusa. Szerette a jó dohányt és a finom borokat: szépen, lassan tette tönkre magát-miközben az egyre álszentebb és érdekelvűbb világ minket, a rezervátumon kívül élő 99 százalékot pillanatok alatt bedarált.

 

Cseh Tamás elment, dalok, könyvek maradtak utána. Mindenki gyászolni fogja és talán egy ideig megnő művei iránt az érdeklődés. Aztán visszaáll minden a régibe. Vagy mégsem? Nem tudni. Az első és utolsó magyar indián lelke és lázadó szelleme örökké itt fog maradni.

 

Cseh Tamás hazugnak tartotta a mostani média-orientált, glob-világot, és milyen igaza volt!

A média ennek megfelelően nem foglalkozott vele, viszont ő ennek ellenére újra és újra feltűnt, mint egy virgonc kis démon. Hol koncertek plakátjaink, hol újságok címlapjain, hol csak a Bartók Béla úton egy törődött, gyűrött zacsekkal kezében, a boltba menet. 

 

 

 

Ameddig Magyarországon hazugság lesz és el akarják folytani örök, lázadó szellemünket, addig Cseh Tamás is velünk lesz.

Mint az utolsó magyar Mohikán, aki csak arra vár, hogy harcba hívják és már küldi is dalait.

A túlvilágról visszamosolyogva, cinikusan, aggódóan, hogy mi lesz az ő kis törzsével.

 

Szilágyi Iván Péter