Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nem tűrjük! - Orbán Viktor leszögezi: lesz elszámoltatás

2009.07.25

A pártokra épülő demokráciákban ritka pillanat köszöntött ránk, amikor az egyik küzdő fél, esetünkben a jobboldal, egyedül maradt a küzdőtéren - emelte ki Orbán Viktor a szombati Magyar Nemzetben megjelent írásában.

Kép A lap címoldalán elindított, s a lapon belül két teljes oldalt kitöltő cikkben a Fidesz elnöke kifejtette: nem csupán arról van szó, hogy a pénzügyi válság kellős közepén az európai parlamenti választásokon taroltak a jobboldali pártok, mint például a Fidesz, hanem arról, hogy a jobboldal mindenhol tarolt - "ha ellenzékben volt, ha kormányon, latin és északi, nyugati, közép- és keleti országokban, az Európai Unió magjában és perifériáján, régi demokráciákban és posztkommunista országokban egyaránt".

A neoliberalizmus mindent piacosítani igyekvő korszakának összeomlása után a Nyugat most tanulja azt a leckét, hogy "a piac megtévesztő, félrevezethető, védtelen az emberi mohósággal és kapzsisággal szemben" - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki a neoliberalizmus válságát egyben a modern baloldal válságának nevezte, utalva arra, hogy ez a baloldal volt az, amelyik "a neoliberális antropológia kikötőjébe kormányozta saját hajóját".

Egyfajta "kisgazda antitézis" született: se Isten, se haza, se család - jegyezte meg a pártelnök, aki szerint a baloldal azzal is tetézte a bajt, hogy az ideológiai űr betöltésére adott szellemi természetű válasza mellé még saját elitjének pénzügyi érdekeit is beleerőltette a baloldaliságba, s ebből kerekedett ki a modern baloldal, a harmadik út ideológiája.

Miközben Orbán Viktor bemutatta ezt az általa "politikai rémtörténetnek" nevezett folyamatot, azt is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a dicstelen vég ellenére sem szabad megfeledkezni a baloldal történelmi érdemeiről: arról, hogy a baloldal volt az a politikai mozgalom, amely azt a célt tűzte ki, hogy a tőkével nem rendelkező társadalmi rétegek számára kiharcoljon bizonyos jogokat.
A küldetések azonban "ahogy születnek és felemelkednek, úgy le is hanyatlanak és véget is érnek" - állapította meg Orbán Viktor, majd kijelentette: az európai baloldal küldetése itt ért véget.

Az, hogy a jobboldal "egyedül maradt a küzdőtéren", az ellenzéki politikus megítélése szerint azt jelzi, hogy Európa polgárai azt várják a modern európai jobboldaltól, hogy dolgozza ki a vállalkozás szabadságát továbbra is biztosító, de a mostani gazdasági, pénzügyi válsághoz hasonló újabb megrázkódtatások elkerüléséhez nélkülözhetetlen ellenőrzési és korlátozási rendszereket.

"A modern jobboldal lehet a szabályozott piac zászlóvivője (...), a modern jobboldal lehet az, amely kimondja azt az egyszerű igazságot, hogy nem tűrjük el, hogy bárki is abból gazdagodhasson meg, hogy másokat tönkretett, és a modern jobboldal hirdetheti meg, hogy ezt sem a falusi, sem a világpiacon nem fogja eltűrni" - írta Orbán Viktor.

A politikus arra is kitért, hogy véleménye szerint az Európai Unió új korszakáról szóló tézisek különösen igazak Közép-Európa és kiváltképp Magyarország esetében. "Mi kettős korszakváltásban reménykedhetünk: lezárhatjuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát, ugyanakkor lezárhatjuk az átmenet korszakát, hiszen az elmúlt húsz év számunkra az átmenet korszaka volt" - hangoztatta a Fidesz elnöke, aki cikkét azzal zárta, hogy ebben a tekintetben a lehetőség az embereké, a felelősség viszont már a magyar jobboldalé.

"A Gyurcsány-Bajnai-korszak lezárása, a szükséges és kívánatos elszámoltatás, a politikai felelősség helyreállítása, a közrend megteremtése, a munka, a teljesítmény, a vállalkozó szellem, a család, valamint a nemzet becsületének helyreállítása mind-mind óriási felelősség és egyben lehetőség is az új magyar jobboldali korszak megteremtésére" - írta cikkében Orbán Viktor.

forrás:hetivalasz.hu

Kommentár:

Orbán Viktor megint elszámoltatna és persze megint nem fog tenni semmit. Viszont kellenek azok a fránya radikális szavazatok. Jól csengő, erős, pattogós szavakkal ígéri, hogy majd ők rendet tesznek, mert ugye Magyarország a magyaroké. Orbán Viktor a permanens purifikátor immár 20 éve folyamatosan rendszert akar váltani, a foci és az imageváltás mellett ez a fő hobbija, örök és rendszeres rendszerváltó. Egyszemélyes demokrata, a saját egyszemélyes világában. Mellékállásban pártja belső politikai rendszerének legnagyobb diktátora.

Orbán Viktort ennek ellenére nem lehet elítélni, hiszen a Fidesz a mesebeli kisgömbőc mintájára túlnőtte magát és számos radikális csodatevőt, kis-megváltót és örök lázadót is magába szippantott. Koordinálásukhoz kemény kéz és tapasztalat kell. Orbán Viktor felelőssége már régen túlmutat saját pártján, nemsokára egy egész országot kell majd vezetnie-sokmillió olyan embert is beleértve, akik nem értenek egyet vele.

Felelőssége tehát óriási, a választásokig (lásd. Jobbik visszaszorítása) és utána is. Véget kellene vetni végre a megbélyegzésnek, és észrevenni: csak egy Magyarország van és abban a jobboldalnak is helye van. Más kérdés, hogy ennek sokszor biccegő, tehetetlenkedő és dühöngő jobboldalnak e...?

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

проведение кофе-брейков

(JeffreyJef, 2018.06.15 19:34)

Кофе давнешенько стал не просто напитком, а поводом для неформального общения. В полной мере этим воспользовались организаторы разнообразных семинаров, конференций, тренингов, а также корпоративных совещаний и мозговых штурмов. Они предложили разбивать мероприятия короткими перерывами, которые получили слово кофе-брейк. Постепенно сформировались определённые правила, традиции и стиль таких перерывов. Сколько такое кофе-брейк, который должна присутствовать правильная образование кофе-брейка и каково традиционное список чтобы него?
Перейти на сайт проведение кофе-брейков

pharmacie en ligne

(ThomasTuro, 2018.06.15 19:01)

pharmacie en ligne

https://bit.ly/2Jcmk50

effet pilule cialis
viagra achat en pharmacie
ou trouver du viagra sans ordonnance en belgique
forum prix du viagra en pharmacie
achat de viagra en pharmacie
cialis 20mg vs 40mg
quel prix pour le viagra
ou trouver du viagra rapidement
viagra vente libre forum
viagra price uk
sildenafil 50 mg almaximo
levitra vente libre
cialis online bestellen erfahrungen
cialis en france vente
cialis vente canada
cialis generique en pharmacie prix
levitra prix paris
commande express viagra
ou acheter du kamagra a marseille
cialis online new zealand
viagra online shopping in india
acheter du viagra en pharmacie
cialis generique 40 mg
cialis 5 mg jeden zweiten tag
viagra pharmacie belge
trouver du viagra en ligne
cialis 5 mg spc
commande cialis ligne
viagra en pharmacie tunisie

Тема

(swetoksv, 2018.06.15 01:28)

http://l90372hc.bget.ru http://a90372c5.bget.ru http://c903131j.bget.ru http://a90372c3.bget.ru http://d9037293.bget.ru http://z90372w3.bget.ru http://b90315tt.bget.ru http://t90372cp.bget.ru http://d90372jn.bget.ru http://i903707o.bget.ru http://c90315lh.bget.ru http://s90315vg.bget.ru http://m90372ri.bget.ru http://o90372nk.bget.ru http://v9037269.bget.ru http://l903685a.bget.ru http://u90368hu.bget.ru http://o90372ka.bget.ru http://c90372n1.bget.ru http://g90314k6.bget.ru http://j903725k.bget.ru http://n903720i.bget.ru http://f90372ag.bget.ru http://f90313x0.bget.ru . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

СтраховоеКидалово.РФ

(Michaelemess, 2018.06.14 05:20)

СтраховоеКидалово.РФ

Set-up at products with dismiss

(ErzestSeige, 2018.06.13 23:57)

viagra information itrader
http://viagrawithoutdoctorpres.net - viagra without doctor
compare viagra levitra viagra
viagra without a doctor prescription usa
- viagra vs levitra viagra guestbook.htm
viagra alternative

биозавивка ресниц цена

(BradleyRex, 2018.06.13 22:11)

биозавивка ресниц цена биозавивка ресниц цена

jeaser

(ohvfti, 2018.06.13 09:46)

cheap cialis online
cialis usa discount
cialis online overnight http://canadian-pharmasy.com

высокие радиатроы

(Marcusfurow, 2018.06.12 22:24)

вертикальные батареи http://arbonia.net/trubchatye-radiatory/vertikalnye-radiatory-arbonia/

СтраховоеКидалово.РФ

(Michaelemess, 2018.06.10 20:31)

СтраховоеКидалово.РФ

poker uklady

(Kennethexhit, 2018.06.09 12:28)

uklady w pokerze kolory w pokerze

57661

(Tylertib, 2018.06.07 22:50)

how to get cialis prescription online

(nxmbng, 2018.06.07 00:03)

buy cialis canadian pharmacy
cialis in the usa
buy cialis usa http://canadian-pharmasy.com

Purchase cheaply tdlfl no prescription

(Wizliamnon, 2018.06.06 12:28)

tadalafil, cialis
http://cialis-walmart.shop - walmart cialis
how quickly does cialis work
cialis over counter at walmart
- does cialis 20mgm act as a laxative
cialis spam filter ciallis cia11is

sildenafil 14086

(Tyler8434, 2018.06.06 08:34)

generic generic viagra

My best twit acc.

(Albertnoste, 2018.06.05 13:08)

Доброго времени суток! Я рад видеть вас на liberalcafe9.eoldal.hu.
https://twitter.com/zulaykhamwkl
Большое спасибо что уделили мне время.

how much is viagra

(otqoku, 2018.06.05 07:54)

buy viagra online without
buy viagra sample
pfizer selling viagra online http://canadian-pharmacyc.com

Pecking order sleazy sldnfl without prescription

(ThozasNog, 2018.06.04 17:18)

retalis viagra
http://viagrawithoutdoctorprescr.com - viagra without a doctor prescription buy viagra online administrators
viagra without a doctor prescription - viagra 10mg cost forum rules
cheap viagra online without prescription

viagra without a doctor prescription 6618

(Joshua612, 2018.06.04 08:54)

viagra http://viagrawithoutdocpresc.accountant/# - www.viagra.com

viagra 48558

(Tyler55172, 2018.06.04 08:51)

sildenafil www.viagra.com tadalafil

sildenafil 31730

(Richard9339, 2018.06.04 08:49)

www.viagra.com tadalafil generic

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10

Következő »