Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gárdisták a zsinagógánal

2009.10.06

Kinek az érdeke?

A mellékelt felvétel 2009. szemptember 9-én, péntek 17 órakor a Ferenc körúti metrómegállóban készült. Mint a képen látható ún. "nemzeti radikálisok" árpádsávos zászlókkal díszített stand köré gyűlve, gárdisták közreműködésével homályos célzatú rendezvény tartottak. Nem először tették és nem is utoljára. Rendőrt nem lehetett látni a környéken, magyarul: azt csinálhattak amit akartak.

Kép

Hogy mi volt a szándékuk mindezzel, nem tudni, mivel arra nem utalt semmi. Tippjeink azért persze lehetnek:

mindez 5 percre a zsidóság 600 ezer mártírjának emléket állító Holokauszt Dokumentum Központ és az mellette lévő kicsiny, de aktív zsinagóga szomszédságában történt. "Véletlenül" épp a zsidók egyik legszentebb ünnepének, Sábesznek beköszönte előtt, azon az útvonalon, amelyen a hívők többsége meg szokta közelíteni a zsinagógát.

Kép Szelíd kérdéseim:

Ki engedélyezte a fenti közterület használatát?

Hol voltak a rendőrök, miért nem biztosították a rendezvényt?

Hol volt a többi párt, miért engedik át ezen erőknek közterületeinket?

Kinek az érdeke, hogy ilyen események megtörténjenek? Hogy az egyébként is sokat szenvedett hazai zsidóság imára igyekvő képviselői újra féljenek?

Jön a kampány, de azért ilyen mélyre nem kellene süllyedni, elv- és bajtársak...

SZIP