Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hatásos érdekprezentáció hiánya az oroszoknál és nálunk

2009.07.29

 

 

Kép A Kommerszant június 24-ei, Társadalom rovatában az Orosz Közvélemény Kutatási Intézet (WCIOM) nem régiben közzé tett, sztrájkkal kapcsolatos kutatási eredményeit mutatta be, amely érdekes lehet a magyar társadalmi és szakszervezetek részére is.

A cikk első felében a sztrájkkal kapcsolatos közvélekedés megváltozásáról számolt be a cikk írója. Jelenleg a sztrájkot, mint a dolgozó nép egyetlen lehetséges érdekérvényesítő eszközét, a lakosság 19%-a fogadja el a 1989-es évek bányász tüntetései idejében vizsgált 15%-os képest. A sztrájkot 20 éve csak a társadalom 11%-a tartotta „normális” módszernek, ma ez az arány 19 %. Ugyancsak szignifikáns azaz adat, miszerint 1989-ben az oroszok 47%-a a munka beszüntetéseket a végső, és legmarkánsabb eszköznek tartotta, ma csak a lakosság 28% gondolja így. A statisztikai hiba lehetőségek miatt (3,4%)  azonban tüntetések tömegtámogatottságának növekedése erősen kétséges.

 

Valerij Fjodorov, az Orosz Közvélemény Kutatási Intézet vezetője szerint a sztrájk többé már nem egy rendkívüli eszköz: egy elfogadható üggyé vált, noha talán kevésbé hatékony a résztvevő számát tekintve, illetve azok számára is, akik jelenleg élnek vele. A sztrájk egyéni döntésektől vált függővé, amelyeket azonban beárnyékol a dolgozók retorziókkal szembeni félelme, amely az elmúlt 20 évben megerősödött.

 

Kép Egyébként az orosz lakosság 32%-a arra számít, hogy a begyűrűző világgazdasági válság hatására a dolgozók nagyobb vehemenciával fognak sztrájkolni. Fjodorov úr szerint ez nagy kihívás elé állíthatja a szakszervezeteket. 

Bár most csak a munkafeltartóztatás, gyülekezések figyelhetőek meg, az évvégére prognosztizált 400 ezer orosz munkahely lehetséges megszűnése komoly társadalmi veszélyt jelenthet.

Az 1989-es bányás sztrájkok vezetője, Alekszander Szergejev szerint fontos lenne, hogy jelenleg a sztrájkok vezetői ne kerülhessenek bíróság elé. Jelenleg az orosz szakszervezeteknek nemcsak a véleményükre fittyet hányó munkaadókkal, hanem a államhatalommal  is meg kell küzdeniük. 
Az pedig ugyancsak ferde szemmel nézi tevékenységüket. Megvan annak az esélye, hogy a tüntetések így kikerülnek a törvény berkeiből az utcára, sztrájkokkal akadályozva például a közúti vagy vasúti közlekedést. Ekkor azonban az elkeseredett dolgozóknak nem lesz szándékában, hogy az őket képviselni képtelen szakszervezetekkel egyeztessenek, vagy az elmaradt béreket tovább követelje.

 Az érdekprezentáció erélyességének hiánya Magyarországon különösen a mezőgazdaság területén figyelhető meg. Bár indult kezdeményezés a multik irányába, miszerint magyar termékeknek kell(ene) felkerülniük a polcokra- viszont a felvásárlási árak továbbra is alacsony volta, illetve az áruházakba vivő logisztikai rendszerek hiánya, a szövetkezetecskék és az áruházak beszerzőinek szerintem hiányos vagy nem túl erős kapcsolata nem fogja megsegíteni a termelők helyzetét.

 

Szabadverseny ide-vagy-oda, amennyiben a kormány nem alakít ki olyan regionális elven működő szervezeteket, amelyek a kis termelőket összefogja és így a multis mennyiség előteremtését biztosítja, amely nagysága folytán pedig egyáltalán tárgyalási partnerévé válhat a multik beszerzési csoportjainak – nevezzük ezen szervezetek megalakítását akár neoszövekezetesítésnek is: addig nem fog a helyzet sem megoldódni, sem változni. Véleményem szerint egy ilyen érdekprezentáció inkább szolgálná az agrár szektort és az országot, mint nacionalista szólamokat zengve az országunk 20 éve, a nyitott piacgazdaság mellett letett zászlajának feltépése, olyan 80%-ot követelve, amit vagy biztosítanak vagy nem- de garancia nincsen rá. Amíg azonban nincs meg ez a képviseleti rendszer, addig nem lesznek más módok, csak az utcára vonulás, és a dinnyés parkolók.

Namida