Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jobbik IQ nélkül

2009.07.16

Magyarország: Jobb IQ nélkül

 

Kép Le kell szögezni, hogy Magyarországon nincs náciveszély, fasiszta visszarendeződés, de veszélyes nácik vannak. Ahogy eddig is voltak-csak csendben maradtak. Az EP-választások eredménye, a Jobbik nyugtalanító, de várható előretörése óta azonban valami megváltozott. Az eddig csak otthonukban, dohos pártirodáikban, lepukkant pártkocsmákban és a Kossuth téren dühöngő „nemzeti radikálisok” a Jobbik harmadik erővé történő előrelépését egyfajta startpisztoly eldördüléseként élték meg.  

 

Úgy érzik, végre eljött az ő idejük, végre „rendet tehetnek”-következmények nélkül, hiszen képviselőik és az általuk vizionált Jobbik-kormány úgyis megvédi őket. Pesten és vidéken a holokauszt után több mint 65 évvel újra megjelentek a nyilas eszmék és módszerek, származásuk miatt verbálisan és fizikailag bántalmaznak embereket és ebből egyesek még politikailag kapacitálnak is-jobb és baloldalon egyaránt. Aggasztó tendenciának lehetünk tanúi, amellyel sem a magát antifasisztaként reklámozó kormány, sem a radikálisok szavazatokra is hajtó Fidesz, sem az erőtlen civil szféra sem tud mit kezdeni. 

 

Marad a cigányozás és a zsidózás az egyik oldalról, a fasisztázás pedig a másikról. Csupa, csupa buta általánosítás, miközben egyre durvulnak a dolgok és a közbeszéd. Kérdés, hogy jutottunk idáig? Mert egy biztos: a szélsőjobb nem azért erősödött meg, mert olyan pokolian tehetséges és ügyes vezetői lennének.

 

A zérópont minden kétséget kizáróan Gyurcsány Ferenc magyar politikai életben való feltűnése volt. Az újmagyar vállalkozó prototípusa az MSZP megmentőjeként jött, mégis a Jobbik köszönheti a legtöbbet neki. A homályos üzleti háttérrel és kapcsolatokkal rendelkező, ám sokak számára kétségkívül markáns és megnyerő politikai vállalkozóra a választók többsége politikai messiásként tekintett. Úgy érezték, hogy ő lesz az, aki visszaadja a baloldal megtépázott tekintélyét és Nyugati-köntösbe burkolva újjáépíti a Kádári-jólétet. Tudják, 94-ből jól ismert a Horn Gyula-effektus!

 

Rövid időn belül világossá vált, hogy Gyurcsány csak a hatalom átvételéhez ért (saját pártján és az országon belül) és távolról sem felelős államférfi.

 Kép 

 

A teljes társadalmi és morális csőd, ideológiai elbizonytalanodás a következmények nélkül  maradt öszödi beszéd után érte el csúcspontját és indította el hazánkat a lejtőn. Innentől datálhatjuk a radikális jobboldal megerősödését, amelynek fentiek miatt két fő felelőse volt: a hazugságon kapott és ebből tisztességesen kievickélni képes kormánypártok és a Fidesz, amely öszöd után akart is kormányt váltani, meg nem is. Orbán Viktor úgy akarta átvenni a hatalmat, hogy a piszkos munkát (forradalom, blokád, sztrájkok, új választások kikényszerítése) nem merte felvállalni és a pályát átengedte a Kossuth térieknek és a zűrzavar során egyre inkább erőre kapó Jobbiknak.

 

Mit láttak mindebből az emberek? Gyurcsányék maradhattak, minden eddiginél durvább és brutálisabb megszorítások jöttek, miközben a Fidesz csak szavakban „tett” a kormányváltásért. Egyedül a radikálisok aktivizálódtak és a helyzet azóta is változatlan. 

Az EP-választásokat nem a Jobbik nyerte meg, hanem a tehetetlen és megalkuvó Fidesz vesztette el. Orbán nagy álma, az egy tábor, egy zászló elvéről semmibe foszlott. A Jobbik elszabadult és nem látni olyan demokratikus erőt, akaratot és alternatívát, amelyet velük szemben fel lehetne kínálni az egyre több dühösebb és elkeseredett embernek.

 

Itt és így állunk, néhány hónappal a választások előtt. A változás és változtatás kulcsát a Jobbik kiverte a Fidesz kezéből, az MSZP-nek pedig már rég nem hisz senki sem. Az MDF szocialista csatlóspárttá lett, míg a szabaddemokraták képtelenek úrrá lenni saját frakciójukon. Pedig a változás és változtatás lehetősége az SZDSZ kezében lenne, azonban most ütött vissza, amivel régóta bírálták a pártot: 20 éve szinte ugyanazon emberek, politikai matuzsálemek ülnek frakciójukban és többségük már rég eladta magát. Ördögi kör, az SZDSZ és a magyar demokrácia egyetlen lehetősége a kormány megbuktatása lenne, ehhez azonban a parlamentben nincs meg a többség. Az utcán annál inkább és itt jön a Jobbik.

 

Kép

 

 

Összefoglalva:

 

Az egész eddigi magyar politikai elit összedőlt, meghasonlott vagy megszűnt létezni.  Bebizonyosodott: Magyarországnak új politikusokra és új, demokratikus erőkre lenne szüksége. És ezt minden párt nyugodtan magára veheti. Az SZDSZ már megtette az első lépést, a nemzeti liberális politikát és kettős állampolgárságot támogató Retkes Attila elnökké választásával. A bátor és elszánt zenetörténész és csapata a baloldali médiától és a párton belüli vörös tégláktól rögtön meg is kapta a magáét önállósodási törekvéseikért. Mert nemcsak a Fidesz szövetségi politikájával vannak komoly problémák!A szocialisták is ugyanúgy pusztán politika statisztaként müködgető "szövetségesekben" gondolkoznak, dávidibolyákban és kókajánosokban. Azonban Retkes Attila megválasztásával a liberális párt lecsatolta és visszadobta a szocialistáknak a nyakörvet. Új korszak kezdődött, új rendszerváltás.  

 

Kérdés, hogy nekünk magyaroknak lesz e elég merszünk megújulni vagy maradunk a megbélyegzés és gyűlölködés, a leegyszerűsített kérdések és demagóg válaszok politikájánál!?

 

Szilágyi Iván Péter

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.