Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


John Emese továbbépítené a kerületet.

2008.11.30

John Emese: hosszabb lesz az 1-es és a 3-as vonala

 

Demszky Gábor főpolgármesterrel, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel és a Boruzs Andrással az SZDSZ budapesti elnökével tartott közös sajtótájékoztatót John Emese. A liberális párt ferencvárosi képviselőjelöltje rövid bemutatkozás után elmondta, hogy az SZDSZ fővárosi frakciójának vezetőjeként eddig is számos területen segítette kerületét, a Ferencvárost. Szeretné megőrizni a környék lendületét és egyben utánozhatatlan, kisvárosias hangulatát.

 

 

Kép Eddigi eredményeiről, munkájáról szólva elmondta, hogy többek között az ő kezdeményezésére indította el a főváros a kerületi tömbrehabilitációt, 8 milliárd forinttal támogatva a ferencvárosi utak és lakóházak megújítását. Ki kell még emelni, hogy támogatta a Közraktárak megújításának koncepcióját, ennek köszönhetően egy szintén 8 milliárd forintos beruházás során 21. századi igényeket is kielégítő, bálna alakú kulturális központot építenek a Duna-partjára. A közel 23 ezer négyzetméteres épület létrehozása a környék közlekedésének fejlesztésével jár együtt és rendezvénytermek, kávézók és galériák is lesznek benne.

 

33 milliárd forint EU-támogatással John Emese fel szeretné újítani és tovább bővíteni az 1-es és       a 3-as villamos pályáját. A jövőben az 1-es villamos át fog járni a Lágymányosi hídon, míg a 3-es pályája el fogja érni a ráckevei hévet. Két vonalon közel 16 akadálymentes szerelvényt terveznek, tekintettel a kerekesszékesekkel és a babakocsival közlekedőkre.

 

 Újságírói kérdésre John Emese elmondta, hogy szerinte pártérdekek helyett inkább szakmai és városépítési szempontokat figyelembe vevő politikája vinné tovább Ferencvárost. A Fidesz vagy az MSZP jelöltjei elsősorban pártkatonák, míg ő szeretne pártkötődéstől függetlenül a kerületért tenni. „Se nem kormánypárti, se nem ellenzéki, kerületi-így foglalta össze politikájának lényegét a jelölt.

 

Boruzs András fővárosi liberális elnök szerint Emese szorgalmas és jó csapatjátékos, aki évek óta az SZDSZ motorjának számít. Megválasztása fontos ezenkívül a demokrácia és a kerületi kulturális és etnikai sokszínűségének megtartása és a radikális jobboldal visszaszorítása miatt is.                           Boruzs András Egyben köszönetet mondott Gegesy Ferenc polgármesternek eddigi munkájáért.

 

Kép

 

Demszky Gábor elmondta, hogy a XIX. század óta nem volt ilyen nagyságú fel- és megújítási dömping a fővárosban. Tudja, hogy ez sokszor közlekedési nehézségekkel jár, de a fővárosiak megértik ezt és támogatják a felújításokat. A konkrét tervek közül kiemelte a Szabadság-híd felújítását és 23 fővárosi -köztük kerületi út- teljese rendbetételét.

 

 

Szilágyi Iván Péter