Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Keleti Éden

2009.05.22

Két városépítő, egy történet

Demszky Gábor Keleti éden című könyvének bemutatója

 

Demszky Gábor nagy mesélő-ez a jelző a budapesti főpolgármester által írt Keleti éden megjelenése előtt legfeljebb erőteljesen szarkasztikus, politikai gúnyt hordozó formában jelenhetett volna meg, tarlós istváni humorként utalva a városvezető eddigi munkájára és ígéreteire. Pedig a valaha történésznek, kutatónak készülő főpolgármester valóban szereti a múltat, elmesélni és ezzel újraélni.

 

Budapest főpolgármestere mindig képes meglepni a közvéleményt... És talán saját magát is, így volt ez Keleti Éden című rendhagyó családregénye megírása és jókora sajtó és köztéri kampánnyal kísért megjelentetése során is. Aktív politikus nem nagyon szokta (szép)irodalomra adni fejét, írás helyett inkább kever, konspirál, kampányidőszakban pedig avat, legfeljebb posztjáról való távozását követően ragad a klaviatúrához. Akkor is csak azért, hogy önmagát és munkásságát sirassa, de inkább fényezze. Tudják, a régi szép idők...

 

Kép Ezzel szemben Demszky Gábor legújabb könyvét nem saját magának, hanem felmenői legendás, már-már mesébe illő történetének szentelte. A XX. század első évtizedeiben, pontosabban 1925-ben kezdődő regény a főpolgármester nagyapjának Szovjetunióba, azon belül is Kirgizisztánba való önkéntes áttelepülését, ottani városépítői eredményeit és kalandos visszatérését dolgozza fel. A nagypapa és testvére, Eduárd a Szepességben született, először orosz hadifogságba kerültek, majd visszatértek a Felvidékre, ahol nem találtak munkát. Baloldali beállítottságú emberként, „Lenin hívószavára” nekivágtak a nagy Szovjetuniónak, hogy ott létrehozzanak egy szép új világot. Tervükkel nem voltak egyedül, hiszen a korszakban az új kommunista állam és világrend hívei a világ minden részéről tízezer számra költöztek ki a Szovjetunióba. Nagyrészük később csalódott a kommunista álomban, ha engedték nekik visszatértek eredeti hazájukba, rosszabb esetben pedig különböző koncepciós perek vádlottjaivá, „szovjetellenes kémekké”, majd a kommunista rendszer számtalan áldozatainak egyikévé váltak. A Demszky-testvérek és családjuk áttelepülése nem egyénileg szervezett, partizánakció volt, hanem egy központilag koordinált, szovjetek által pénzelt propaganda gépezet munkájának eredménye. A főpolgármester nagyapja és annak testvére egy külön erre a célra létrejött baloldali szervezet -az eszperantóhoz hasonló ido mesterséges nyelvet is ápoló és tanító- Interhelpo Áttelepülési Szövetkezet által jutott ki a szovjetek „álomországába”, amely a valóságban egy elmaradott és nélkülöző, járványokkal sújtott kommunista diktatúra volt.

 

Demszky Gábor az Aranytíz Művelődési Központban, az V. kerületi SZDSZ szervezésében mutatta be a Keleti édent. A rendhagyó előadás során a profi prezentáció és az anekdotázós, beleélős és -érzős történetmesélés érdekes keveredésének lehettünk tanúi. A főpolgármester családja már-már elfeledett történetét régi térképek és megsárgult fotók tucatjainak kivetítése közben mesélte el. Előadása profi prezentációnak indult-olyan lendülettel és magabiztossággal beszélt családja történetéről, mintha csak a 4-es metró építésének legújabb szakaszát ismertette volna. Azonban a profi előadó maszkja mögül hamar kibújt a résztvevő, együttérző családtag, aki egy idő után már nem tudott és talán nem is akart független mesélő, narrátor lenni... Bár már sokadszorra adta elő Kirgizisztánba települő és ott egy új, modern város alapjait lerakó nagyapja történetét, előadásába belemelegedvén és levetve magáról a gyakorlott szónok jelmezét, valaha élt rokonaival együtt élte- és izgulta végig a sok szenvedésben, nélkülözésben és izgalomban bővelkedő sztorit.   

 

Kép

 

        

 

Demszky Gábor a drámai sorsú és érdekes módon mindmáig megíratlan, feldolgozatlan áttelepülési mozgalomról szóló emlékregényét hivatalban lévő városvezetőként alkotta meg, forrásként saját édesapját és rokonait használva. Kétségkívül ritka, hogy egy aktív politikus elmélyült és sok munkát, adatgyűjtést igénylő családtörténeti kutatásokba kezd és mindezt még igen szépen megírva publikálja is. Az egész művet és megjelentetését belengi a búcsúzás hangulata, Demszky életében a Keleti éden új korszakot nyithat. Lehet hogy az eddig aktív és harcos, a közvéleményt jócskán megosztó politikust a jövőben íróként, töprengő filoszként látjuk majd újjászületni? Vagy csak egy hosszúra nyúlt közéleti pálya érdekes, unikális epizódjának lehettünk tanúi?

 

Előadása végén a főpolgármester megköszöni a figyelmet és közönsége felé fordul. Elmondja, hogy szívesen várja a kérdéseket, nemcsak a könyvről!-teszi hozzá, szinte mentegetőzve. Kicsit elpirul, kicsit meggörnyed, fáradt, de egyben büszke testtartása sok mindenről árulkodik. Ebben a pillanatban látszik, tűnik ki legjobban, hogy Budapest főpolgármestere még mindig ugyanaz  a világban helyét kereső, baloldali és polgári gyökereit és hagyományait egyaránt tartó és vállaló, azonban a konformitás ellen folyamatosan lázadó fiatalember, mint aki 89' előtt volt. Sokkal több mint egy bürokrata, kevesebb mint egy megállapodott, megkövesedett ember, a helyét örökké kereső, tépelődő és legbelül gátlásos magyar értelmiség képviselője. Egy közhivatalnoknak öltözött forradalmár, aki sok jobboldalivá lett politikus kortársával szemben nem próbálja meg kétségbeesetten retusálgatni családja politikai beállítottságát és ha nem is büszkén, de higgadtan vállalja, hogy rokonai egy része baloldali ember, kommunista szimpatizáns volt.

 

Kép Demszky-nek nincs miért elnézést kérnie, gesztusa, hogy megírta könyvét az elmúlt 20 év egyik legőszintébb és -emberibb politikusi lépése volt.

Apukája büszke lehet rá, generációja pedig sokat tanulhat tőle: nemcsak beszélni és nosztalgiázni kell a múltról. Az igazi, minőségi hagyományőrzés nem a zászlólengetésnél kezdődik, hanem ott, ha valaki veszi az időt és fáradtságot, hogy megörökítse ősei történetét és ezzel újraplántálja, megerősítse saját gyökereit.

 

Külön érdekessége a Keleti édennek, hogy főhőse, Demszky Gábor nagyapja későbbi unokájához hasonlóan szintén várost épített. Az egyszerű, nomád körülmények között élő kirgizek számára iskolát adott, malmot és főutcát tervezett. Neki sem volt könnyű dolga, ahogy néhány generáció múlva Demszky Gábornak sem, azonban egyikük sem adta fel, pedig mindketten nehéz körülmények között, erős ellenszélben dolgoztak.

 

Szilágyi Iván Péter