Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ki teker az SZDSZ élére?-Bulváros önéletrajzok!

2009.07.11
 
 
Három, a közvélemény számára teljesen ismeretlen jelölt közül választ elnököt a hétvégén a Szabad Demokraták Szövetsége. A Bors bemutatja, ki is valójában Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd.


Weinek (balra fent) Bob Dylen-rajongó, Retkes (jobbra fent) műsorvezető, Badacsonyi (jobbra lent) sajátjaival is veszekedett
Fotó: MTI

Fodor Gábor távozik a parlamentből! Fodor Gábor, az SZDSZ jelenlegi elnöke az őszi ülésszak kezdetével lemond képviselői mandátumáról. Ezt ő maga jelentette pénteken Budapesten. Ahogy a Magyar Nemzet tegnapi számában nyilatkozott, még nem tudja, mihez kezd majd a civil életben.
Badacsonyi Szabolcs Az SZDSZ óbudai önkormányzati gyermekorvos képviselője 37 éves. A háromgyermekes családapa 18 esztendős kora óta tagja az SZDSZ-nek, jelenleg a Budai Gyermekkórház igazgatója. A liberális politikus saját pártjának miniszterével, Molnár Lajossal is nézeteltérésbe keveredett, amikor az egészségügyi reform keretében be akarták zárni a kórházát. Pártbeli forrásaink szerint Molnár távozása után ezért nem lett belőle miniszter.

Retkes Attila A 37 éves elnökjelölt zenetörténész és közgazdász diplomát szerzett. Dolgozott korábban a Magyar Hírlap újságírójaként, jelenleg egy zenei kiadót vezet és műsort vezet a Klubrádióban. Az SZDSZ-be 2002-ben lépett be, manapság a II. kerületi szervezetben poltizál. Nős, felesége óvodapedagógus, három gyermeket nevelnek.
Weinek Leonárd
A három jelölt közül ő a legismertebb, elvégre a XIV. kerület polgármestere. Némi rutintalanságra vall, hogy saját honlapja pont az elnökválasztási kampány alatt áll karbantartás alatt. 40 éves közgazdász, önkormányzati tisztsége előtt jól menő üzletemberként dolgozott. Nős, felesége Balázsy Panna televíziós személyiség. Egy gyermekük van. Weinek az MTK társadalmi elnökségének tagja. Szereti Frank Zappát és Bob Dylan muzsikáját, hobbija a kortárs művészet, a lovaglás és a borászat
Forrás:Bors