Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közlemény Shiraz

2009.08.09

Közlemény

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata

a Ráday utcai Shiraz étterem kitelepülési engedélyének visszavonásáról

 

 

A Liszt Ferenc téri teraszok üzemeltetésének tervezett korlátozása az elmúlt napokban kiemelt figyelmet kapott a hazai médiában. A ferencvárosi Ráday utcai Shiraz étterem teraszának bezárása kapcsán keletkezett írások, az e tárgyban készített riportok azt a téves benyomást keltik, mintha hasonló szemléleti vagy koncepcionális okok következménye lenne a Shiraz teraszának bezárása, a kitelepüléshez használt bútorzat lefoglalása. A Liszt Ferenc téri tervek és a Shiraz esete között semmilyen összefüggés, vagy hasonlóság sincs.

 

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005-ben hozta meg azt a rendeletét, mely alapján a helyi lakosság nyugalmának megóvása, egyben az Önkormányzat által szorgalmazott Ráday utcai kulturális és vendéglátós profil ellenőrizhető működtetése érdekében a nyári szezonban a Ráday utcai vendéglők és galériák részére nem folyamatos, hanem határozott időre: egy hónapra szóló teraszengedélyek adhatók ki. Az engedélyek természetesen ismételhetőek, azaz újabb egy-egy hónapra kiadhatóak, amennyiben markáns lakossági panasz nem érkezik, vagy az Önkormányzat ellenőrzései során kirívó szabálytalanság, zaj nem tapasztalható. A rendelt érvényességét 2009-ben a Képviselő-testület kiterjesztette Ferencváros egész területére.

 

A Shiraz étterem vezetője időben megkapta az értesítést, majd a határozatot arról, hogy a lakossági panaszok miatt július hónapra már nem kap közterület-használati engedélyt. Ez azt jelenti, hogy a közterület-használati önkormányzati hozzájárulás megszűnt a határozatban megjelölt határidőben. A megszűnést követő használat jogellenes. Halasztó hatályú fellebbezési lehetősége – amiről nyilatkozataiban említést tesz – nincs a döntés ellen.

 

A Shiraz bérleti díjának befizetését az elmúlt években több alkalommal is elmulasztó étteremvezető - aki jelenleg is tartozik az Önkormányzatnak - augusztus hónapra ismét kérheti a kitelepülési engedélyt éppúgy, mint más vendéglátó helyiségek üzemeltetői, akik hasonló esetben a lakosság észrevételeit és az Önkormányzat szempontjait elfogadva együttműködően rendezték a kitelepülés miatti vitájukat.