Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kultúrális fórum Ferencvárosban

2010.01.23
Kultúra, oktatás és lokálpatriotizmus
 

A felületes és szenzációhajhász tömegkultúra nemcsak a nagy múltú magyar kultúrára, hanem az egész társadalomra súlyos csapást mért. Amerika a nyakunkon van és a magyar művészet majd gerincsérvet kap ettől. A csalóka és mindent jövedelmezősége, anyagi haszna alapján értékelő kapitalista kultúrafelfogás miatt a fiatalok szinte elérhetetlen távolságba kerültek a színvonalas művészettől. Hiszen az nem trendi, cool és még be sem lehet állni tőle. Hiszen a művész csóró, nincs Merdzsója és három mobilja. Hiszen neki gondolkoznia kell, tanulnia és szenvednie. Könnyebb csak úgy élni és várni, hátha lesz valami.

Kép

 Fiataljaink többsége gondolkozó egyéniségből tompán kapcsolgató fogyasztó lett, holott Budapesten és Ferencvárosban lenne miből válogatni: színházak, helytörténeti gyűjtemény, galériák, digitális festészet-aktuális és izgalmas témák sora várja őket. …ha jönnének.                  

 Hogy lehet a fiataloknak kedvet csinálni a kultúrához? Egyáltalán: mi érdekli őket, mire „vevők”, és ki tudja elégíteni kíváncsiságukat a művészvilág? Abszurd, szomorkás, de nagyom aktuális kérdések. A második Ferencvárosi Kulturális Fórum ezen témákat járta körbe, a kerületi kulturális és oktatási élet képviselőinek bevonásával. A fórumon részt vett és köszöntőt mondott Gegesy Ferenc polgármester, Zubornyák Zoltán az FMK igazgatója és Perényiné Losoczi Júlia az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető tanácsosa.  

Kép

A szervező Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület kapcsolatépítési lehetőséget szeretne kínálni a helyi iskolák, gimnáziumok és a kerületben működő kulturális intézmények számára. Gegesy Ferenc polgármester elkötelezett segítője és partnere a kultúrmissziónak, amely az új házak mellé kultúra iránt fogékony embereket szeretne nevelni. A fizikai után szellemi újjáépítésre lenne szükség.               
 

Hamar kiderült, hogy mindez nem megy olyan könnyen: az oktatási intézmények egy része köszöni, de jól elvan és nem kér külső segítséget. Házon belül szeretnék lebonyolítani művészeti képzéseiket és bőven elegendőek nekik saját kulturális kezdeményezéseik, óráik és szakköreik. Számos intézményvezető nyitott lenne, de a jó magyar bürokrácia és oktatási rendszer megköti kezüket. Az iskolák kötelező tantervének nagyrésze fix, nem módosítható és csak alig egészíthető ki új órákkal-főként a magyar oktatáspolitika által látványosan mellőzött művészeti oktatás területén. Az állam ezzel akaratlanul, de megfojtja a nagyhírű és innovatív magyar kultúrát. Kevés valós nemzeti büszkeségünk és hírvivőnk egyikét. Pedig a megjelent művészeti vezetők, színház és galériatulajdonosok lelkesen várják a fiatalokat, leendő közönségüket. A fő probléma számukra, hogyan találjanak el az iskolákba? Néhány felszólaló a nehézkes kapcsolatfelvételi lehetőségeket, a konkrét telefonszámokat és neveket hiányolta. Zubornyák Zoltán az FMK igazgatója a problémát orvosolandó ígéretet tett arra, hogy a helyi oktatási intézmények és a kerületi kulturális vállalkozások elérhetőségeiből címlistát fognak készíteni.  

Kép

A felszólalásokból, bemutatkozásokból és panaszokból hamar kiderült, hogy mindenki ugyanazt akarja (pénzt és közönséget)-csak nem talál utat a másikhoz. Esetleg nem feltételez kölcsönös nyitottságot. Az oktatási minisztérium képviselője a „Színházi, táncművészeti támogatások és a közönségnevelés lehetséges útjai” címmel tartott rövid tájékoztatót. Felhívta a figyelmet az aktuális pályázati lehetőségekre.
 

 A társadalmi és állami érdektelenség, fullasztó közöny miatt permanens forráshiánnyal küzdő kultúra képviselőinek figyelmét hamar felkeltette a sokat ígérő pályázat és lelkesen kérdezgettek róla. Kiderült, hogy a projekt nagy pénzeket kínál, de óriási bürokráciával jár, amit művészemberektől elvárni több mint sok. Olyanok is felszólaltak, akik már „túléltek” ilyen jellegű pályázatot, szavaikból kiderült, hogy állami és EU-s pályázatokon résztvenni és sikeresen szerepelni elég kilátástalan dolog. Egyfajta bürokratikus túlélő-show.                

 Perényiné Losonczi Júlia szomorúan konstatálta, hogy megszorítások és gazdasági válságok során először mindig a leggyengébbtől, a kulturális élettől vesznek el. Művészek, múzeulogusok, színházigazgatók és előadásaik, tárlataik néhány ezer látogatója úgysem fog útlezárásokat csinálni vagy a Parlament előtt tüntetni.

KépA Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület (FLE) teltházas fórumának legnagyobb erőssége az volt, hogy „kulturális svédasztal” keretében bemutatkozási lehetőséget kínált a helyi művészeti formációknak, intézményeknek. A bejáratnál kihelyezett asztalokra mindenki kitehette a maga meghívóját, „szellemi portékáját”.

A Kis Áron Magyar Játéktársaságtól a Pinceszínházig és a Nevesincs Színházig, a Művészetek Palotájától (MÜPE) és a Ludwig Múzeumtól a Trafóig és a Goethe Intézetig számtalan ismert és kevésbé ismert kulturális intézmény mutatkozhatott be.

A hozzászólásokból és elkeseredett hangnemükből, ajánlkozásaikból hamar világossá vált, hogy a művészeti intézmények nagyrésze komoly anyagi gondokkal küzd. Az állam elhanyagolta őket, a közönség kedvét elvették a minőségi szórakozástól, mégis csinálják. Talán, mert ez az életük, talán, mert nem a pénzről szól az élet. Nincs szomorúbb és korunkat jobban jellemző látvány, mint a pénzt hajkurászó és kéregető művészek arcai. (Őket segítik a „kulturális menedzserek” és képzéseik, amelyekre jó példa a BKF-n működő Arts & Business oktatás.)  
 

Kép

Egy kisebb kerületi színház vezetője arról számolt be, hogy egy ideig jó és gyümölcsöző volt együttműködésük az iskolákkal. Tanáraik vezetésével egész osztályok látogatták előadásaikat, amely mindkét oldalnak nagyon hasznos volt. A színháznak megtelt a nézőtere, a gyerekek pedig megismerhették Anna Frankot és János Vitézt egyaránt. A projekt és az iskolákkal való együttműködés mégis megtorpant és lelassult. Jellemző módon abból lett probléma és médiabotrány, hogy a gyerekek előadásra kísérése órának, munkaidőnek számít e? A tanárok felszámíthatják az iskola felé? A szegénység és kilátástalanság világában minden a pénzről szól, az érték és a nevelés csak másodlagos tényező.   
 
Minden felnőtt egyetértett abban, hogy a kultúra fontos-márcsak a fiatalokat kellene meggyőzni erről. Csak azokkal lehet megszerettetni a kultúrát, akik maguk is érdeklődőek és nyitottak felé. A diákok döntő többsége sajnos csak kötelező órák keretében hajlandó kulturális intézménybe betenni lábát. A felszólaló igazgatók elmondták, hogy délután már nem jönnének be a gyerekek, főként egy kiállítás vagy színházi előadás kedvéért. Az egyetlen megoldást az iskolákba kihelyezett színházi előadások és művészetoktatások jelentenék, amelyre az oktatók és a szakma részéről egyaránt megvan nyitottság. Kérdés, hogy pénz, lehetőség lesz e rá? 
 
KépA fórum végén Zubornyák Zoltán megköszönte a részvételt és felhívta a jelenlévők -főként a polgármester figyelmét-, hogy sok év után újra művész mozit kellene indítani a kerületben.
 
A Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület (FLE) immár második kulturális seregszemléjét tartotta. Céljuk, hogy fellendítsék és helyzetbe hozzák a kerületi kulturális intézményeket. Csoda nem történt, a kultúra sok éves mellőzését és lezüllesztését sajnos nem lehet egy alkalommal orvosolni.  
 
Azonban elindult valami, amely közelebb hozta az iskolák és a művészet helyi és országos vezetőit.
 
Szilágyi Iván Péter