Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lemondott Csécsei Béla

2009.09.14

Csécsei Béla becsülete

Mifelénk, Pesten szeretjük kimondani a dolgokat, a frankót. Nyíltan egyenesen, a másik szemébe. Ez nemcsak az utca törvénye, hanem emberi minimum-lenne. Éppen ezért nem szeretjük az olyan nyilatkozatokat, mint amelyet Csécsei Béla józsefvárosi polgármester (MSZP és elvileg SZDSZ) lemondása a helyi Fidesz vezetői adtak ki:

"Egy korszak zárult ma le Józsefvárosban" - kommentálta a hírt Kocsis Máté (Fidesz), az önkormányzat többségi vezetője (sic!). Kocsis hozzátette, hogy a többségi Fidesz-KDNP frakció megérti Csécsei lemondását, tekintettel hosszú idő óta közismert rossz egészségi állapotára.

Igen, megértik… Mint amikor a szenilis, de tekintélyelvű, doh és nikotinszagú tanító bácsi elnézőleg helyére küldi az órájáról késő, alsós nebulót: „Na, jól van, de máskor ne forduljon elő!” És ad neki egy kokit, hogy azért tudja: ki a főnök. Megértik, föntről lefelé nézve. Lenézve. Egy kocsismáté megérti Csécsei Bélát. Mily megható, nagylelkű gesztus-csak gusztus kell hozzá. Köhög bolha-ez is egy mondás, kocsisok használták és nagyon igazuk volt!

Történt más is, egy testületi ülés, amelyen a nemrég súlyos balesetet szenvedett, még mindig bicegő polgármester elköszönt. Felállt ez a keménykötésű, nagydarab, szabadszájú ember, ez a Béla -így hívta mindenki- és megbicsaklott a hangja, mikor bejelentette lemondását. Nincs szomorúbb látvány egy könnyeivel küszködő vagánynál. Csécseit szerették a kerületiek, sokszor megállították az utcán. Mezei tanítóként kezdte, Józsefvárosban, később sem kellett bemutatkoznia senkinek. 

Kép Az ülés során a képviselők és munkatársai elbúcsúztak tőle, taps, könnyek, díszpolgárság. Ott voltak azok is, akik -a rossz vagy jó, de pesti nyelvek szerint- ellehetetlenítették a polgármestert. Legalább hallgattak volna, de nem: még dicsérték, méltatták, mintha semmi közük sem lenne kicsinálásához. A Csécseit lemondásra kényszerítő képviselőknek, politikai véglényeknek csak az a szerencséjük, hogy jól megépített, stabil épületben ülésezett a testület-különben ekkora pofátlanság és álszenteskedés után a plafon is rájuk szakadt volna. Bár ez még így is megtörténhet…

 „Nagyon sokat rágódtam, mielőtt meghoztam ezt a döntést, de nem volt más választásom. Alig bírok mozogni – panaszolta Csécsei, aki tavaly ősszel szilánkosra törte az egyik bokáját.” Való igaz, nem volt más választása. Béla most sem tudott hazudni, szavaiban freud-i vagy szándékos célzásként ott van távozásának valós oka.

A Népszava szerint a polgármestert saját SZDSZ-es képviselőtársai, volt párttársai zsarolták meg azzal, hogyha nem mond le, feloszlatják a testületet. Adtak neki egy hétvégét a döntésre. 2 napot, 16 év után. Más információk, pletykák arról szólnak, hogy a kerületi SZDSZ összenőtt a Fidesszel és együtt többségbe kerülve, szorították sarokba a beteg, megtört polgármestert.

Érdemes elgondolkozni azon, vajon hol lennének most a testületben csücsülő liberálisok Csécsei Béla népszerűsége nélkül? Mégis ki választotta volna meg őket, ha nem áll mögöttük a polgármester?

Csécsei alól a legutolsó választások óta elfogyott a többség, csak a kerületi szocikra számíthatott. Súlyos balesete után, 18 csavarral és 2 vaslemezzel lábában mégis visszament dolgozni. Bent egy ultimátum várta. A jövő elkezdődött…

Kép Hogy mi lesz vele? Nem tudni. Szomorú, magányos óriás. Maga mögött hagyott egy nagyjából rendbe hozott, sárból kihúzott kerületet, amely újra méltó a Józsefváros névre. Új házak, épülő Corvin-sétány, térfigyelő rendszer, emelkedő ingatlan árak-ennyire tellett 16 év alatt. Jó sokra. Ilyenkor, a siker kapujában szoktak a küszöb alól előjönni a politika svábbogarak, hogy felszedjék, amit a másik maga mögött hagyott.  

Amit politikai ellenfelei csináltak Csécseivel, olyan, mint amikor a tyúkolba hátulról besunnyogó, göthös és sunyi róka nemcsak kitekeri a kotlós nyakát, hanem még rá is ül a tojásaira, hogy majd ő kikelti őket. Akkor már könnyű-szülni, építeni nehéz.    

Szilágyi Péter

Forrás:

http://8ker.blog.hu/2009/09/02/csecsei_elbucsuzott

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/bicegve-vonult-vissza-csecsei-1992492

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.