Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sírva tapsoltak az edelényiek! Mága Zoltán állta a szavát

2010.07.11

Mága Zoltán adományokkal felpakolt kamionjával több települést is bejárt a hatalmas árvíz idején, így Edelénybe is ellátogatott, ahol ígéretet tett, hogy visszatér egy jótékonysági koncert erejéig, s erre nemrég sor is került. A hegedűművész a vallások között is sikerrel épített hidat.

 

Kép

 

"Méltán építettünk hidat a vallások, a Római Katolikus és a Görög Egyház között. A római katolikus templomban adtunk nagykoncertet, aminek teljes bevételét a görög katolikus templom kapta meg, hiszen elöntötte a víz. Az eseményen jelen volt Kocsis Fülöp, a Görög Katolikus Egyház püspöke, aki nagy örömmel vette át az adományt: másfél millió forint gyűlt össze az árvíz sújtotta templom felújítására. A püspök úr megjegyezte, hogy Isten gyorsan összehozott minket ismét, hiszen korábban már találkoztunk" - kezdte Mága Zoltán, aki első találkozásuk emlékét is felelevenítette.

"Nemrég egy jótékonysági árverésen találkoztunk először a püspök úrral, ahol roma gyerekek támogatására lehetetett licitálni plüss macikért. Én is részt vettem benne, hogy segíthessek a hátrányos helyzetben lévő tehetséges gyerekeken. Ott volt Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is, aki vásárolt is macit és Szili Katalin is beszállt a programba. Ezekből a licitekből több millió forint gyűlt össze a gyerekeknek. Ekkor mondtam a püspök úrnak, hogy ha segítségre van szükségük, szóljanak." - így immár másodjára találkozhattak Mága Zoltánnal, aki a jótékonysági koncert másfél millió forintos bevétele mellett, további kétszázezer forinttal támogatta a települést.

"Elárvereztettem az egyik hegedűmet, s ezt az egymillió forintot elosztottam öt település között. Kétszázezer forintot bíztam Kovács Lászlóra, az Edelényi Római Katolikus Egyház címzetes esperesére, hogy juttassák el a település iskoláihoz és osszák szét a rászorulók között" - mondta  a hegedűművész, aki zsúfolásig megtelt templomban játszott tapsoló és síró emberek előtt, s a koncert után beszélgetett is velük.



"Hetven év körüli emberek mondták, hogy sohasem volt ilyen élményben részük, s nekem is hihetetlen érzés volt az ottaniaknak játszani! Egy nagyon kedves ajándékkal távoztam, amit Virág Tamás, az Edelényi Hegyek közösségének elnöke adott át: egy kis boros hordócskát kaptam tőlük, amire ez volt írva: "Mága Zoltán művészúrnak, az embernek."" - árulta el Mága Zoltán.

"Természetesen ennek a mondatnak is van története: amikor elindultunk az adományokkal megpakolt kamionnal az országba, jártunk Szendrőládon is, ahol a polgármester azzal fogadott bennünket, hogy nagyon sok cigány ember lakik a településen. Mire én azt mondtam, hogy ezt az embereknek hoztam! Vagyis nem válogatok az emberek között, nem teszek különbséget a bőrszínük miatt. Ezt a mondatomat jegyezte meg Virág Tamás, s innen származik a felirat az ajándékon, ami számomra nagyon kedves" - tette hozzá a hegedűművész, akit szívesen látnak Edelénybe, s ígértet tett arra, hogy a közeljövőben is visszatér.

Forrás:Stop.hu