Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Otthont adunk a kerületi kezdeményezéseknek

2009.12.01

Évi 4000 ezer rendezvény az FMK-ban

 

Kép A Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK) Budapest jól ismert és szinte éjjel-nappal nyitva tartó „művházai” közé tartozik. Az óvodásoktól a nyugdíjas korosztályig mindenkit szeretnének megszólítani és bevonni a közösségi életbe. Nemcsak egy szűk réteg, hanem az egész kerület lakosságát szolgálják, tánccal, zenével, színházzal és aktív klubélettel. Zubornyák Zoltán igazgatóval az évforduló kapcsán beszélgettünk:

 

-Intézményünk létjogosultságát és erejét az bizonyította a leginkább, hogy a rendszerváltás környékén sem szűnt meg. Pedig megszüntethette volna az önkormányzat, nagyon sok  non-profit szervezet áldozatul esett azoknak az éveknek, de Ferencváros polgármestere és képviselői kiálltak a közösségi kultúra mellett. Legalább a számlákat kifizették és megmaradhatott az épület. Azóta is bejöhetnek a ferencvárosiak program javaslataikkal, vagy csak úgy, kikapcsolódni egy kicsit. Eljutottunk oda, hogy 93 programunk, klubunk van egy héten, számuk éves szinten 4 ezer körül jár.

 

A szocialista időkben a kultúrpolitika fő célkitűzése az volt, hogy a „dolgozókat” szórakoztatni és egyben ideológiailag képezni kell. Ennek rendelték alá a kultúrát és annak kínálatát. Ez a teher, elvárás a rendszerváltással leesett a vállunkról és előtérbe kerültek az önszerveződő közösségek, klubok, alapítványok. Szerencsére ma már nem nekünk kell diktálnunk a kultúrát, hanem a helyi közösség igényeire figyelhetünk: lehetőséget biztosítunk a jó és hasznos kezdeményezéseknek.

 

-Sok civil klub működik itt, a zsugásoktól a horgászokig.

-Alapító okiratunkban is benne van, hogy a ferencvárosi civil szervezeteket, egyesületeket támogatnunk kell. Ennek szellemében számos klubnak adtunk helyet, kinyitjuk a házat és beengedjük az embereket, hogy együtt lehessenek és jól érezhessék magukat. A közösségi funkcióink nagyon erősek, mert a sok pici közösségből áll össze a nagyobb. Ezért a volt hadifoglyoktól kezdve az elvált apákig számos társadalmi réteg jelenik meg és éli mindennapjait nálunk.

 

-Mely programjaik a legnépszerűbbek?

-A „régiek” közül két táncházunk, a lakótelepen működő görög és az FMK délszláv táncháza. Több évtizedes múlttal rendelkeznek és mind a mai napig sokan látogatják őket. A görögök havonta egyszer, szombaton találkoznak, ilyenkor Metaxát iszunk, táncolunk, dumcsizunk. 

A horvát táncház tagjai pedig szerdánként gyakorolnak.

 

-Milyen terveik vannak?

-Jövőre újra megszervezzük a Pasolini-hetet, óriási művész volt, egy igazi „reneszánsz ember”: filmrendező, író és festő. Hagyományunk, hogy 5 évenként megemlékezünk róla. Emellett távoli célunk ’63-as épületünk felújítása.

 

-Milyen a kapcsolat az önkormányzattal, a megszorításokat mennyire sújtották intézményüket?

-A Ferencvárosi Művelődési Központ költségvetéséből nagyobb hányadot nem vettek el, működésünk nem került veszélybe és ez ilyen válságos időkben nagy dolog! 

A képviselőtestület minden tagjának köszönöm e felelős gondolkodást!

 

Szilágyi Iván Péter