Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pettőr kalandjai

2009.09.12

Pettőr

Szubjektív szemle a viruális kis állatpiacon

 

Pettőrnek hívnák a nem létező kis mókusomat.  Egy Interkarate nevű alternatív oldal segített a névválasztásban. Megvallom most, hogy immár nevet is kapott az állatkám, egy fokkal könnyebbé vált elképzelni, hogy Pettőr életem egyik valóságos szereplőjévé is válhatna.

Miért is ne tarthatnék otthon egy Pettőr nevű mókuskát?

Reggelente a finom kis szőrméjét simogatnám, megetetném egy kis dióval, levinném a kutyaszaros Lovag utcára sétálni, a hajnali derengésben megcsodálná a csöves bácsikat, majd a Teréz körúton visszakanyarodnánk – megkerülve így a lakótömböket.

Kép Pettőr a kis sétánk után biztosan elálmosodna, ezért hazavinném. Muszáj lenne vinnem, mert a harmadik emeletre, ahol történetesen lakom, már nem vinnék fel pici lábai- amúgy is fáradt. Bár talán én vagyok rosszindulatú, hogy nem nézek ki Pettőrből több vitalitást- de a belvárosi sápasztó életmód nem hiszem, hogy túl sok optimizmusra ad okot az egészségünket tekintve. Persze vannak különféle szuterének a belvárosban, ahol jutányos áron, vagy nem jutányos lehet futópadozni. Van ugye egy Margit szigetünk, ami tele van emberekkel, és persze vannak betonjárdáink, amin a futás bár a térdünket széjjel szedi, de ideális például a görkorizáshoz. Jobban megfontolva- Pesten semmilyen más sportnak nem látom akkora értelmét, mint a görkorcsolyázásnak.  Az ember jókat beszélgetve nézelődhet, közben pedig égnek a zsírpárnái. Pettőrt persze nem vihetném magammal.

Első körben azért nem, mert féltem, hogy valami baja esik a száguldozások közben. Másrészt meg hogyan mutatna, ha mókussal mennék az utakon. A toleráns nénikéink bizonyára megbámulnának minket. Elsőször legalább is. Utána kérdéseket intéznének hozzám. Hol tartom Pettőrt? Mivel etetem? Milyen más barátai vannak a városban?

Minthogy egyedül egy mókusnak sem könnyű.

Nem hiszem, hogy örülnének, ha bevallanám, hogy Pettőrnek nincsenek barátai. Pettőr szociálisan meglehetősen izolált környezetben tengeti a napjait. Bár mindene megvan, és akár irigyelhetnék is más mókusok, sajnos erről mégsincs szó. Pettőr ugyanis magányos.

Pettőrt magányos gondolatok hozták létre. Mert az emberek vágynak a társaságra. Talán ezért vesznek házi állatokat is. Csiripelnek, morognak, ugatnak, vakkantanak, ízlés szerint röfögnek – de betöltik szabad perceinket.

Nem tudom hány nyugdíjas tart otthon állatot. A KSH-nál nem készült ilyen irányú statisztika.

Viszont engem mégis érdekel a tényadat. Odahaza a kutyánk kb. annyi éves, mint a nagymamám. Idős, őszül a pofája. Járni még jár, de inkább ezt botorkálásnak nevezném. Olykor összepisili magát a váratlan helyzetben – emésztése problémás. Rossz belegondolni, hogy Pettőrre ugyanez a sors várhat, amint megöregszik.

Utána pedig következik az altatás. Borzasra talán szintén ez vár, nem hiszem, hogy hagyják a szüleim szenvedni. Nagymamám számára is borzasztó lehet, hogy a kortársa így elhasználódik. Igazi sorsközösséget vállalnak odahaza: Borzas nagymamám ölébe fekteti őszülő pofáját, aztán együtt bámulják az utcaképet.

A szüleim persze tudják, miféle hatással lesz Borzas elvesztése nagymamámra. Egy állatról van szó, de szinte biztos, hogy meg fogja viselni. Épp ezért fájdalomenyhítésként hoztak egy kis kutyát is- ahhoz hátha hozzászokik a nagymamám.

Én is talán pótlásnak szereztem a Pettőr nevet az Interkarate honlapján. Talán mert én is névadással pótolok valamit- hasznos percek helyett pedig fantáziálással múlatom időmet.   

 

Elképzelem Pettőrt, de ez a képzelet is fájdalmas, mert tudom, hogy bár reggel rám mosolyogna, amennyire egy mókus mosolyogni tud – de biztos vagyok benne, hogy nem érezné jól magát. Azért nem, mert a város nem számára való hely.Kép

A város egy mesterséges boly, ami alapvetően kiöli az emberből a természetességet. Ahol az életet reggeli óracsörgés, a tizenkét óra harmincas étkezés, a kötelező túlóra és az esti érkezés szabályozza be. Mesterséges fényforrások állítják át a természetes életritmust a robotok világára, ahol termelni, szolgáltatni, hasznosítani kell. Pettőrnek pedig nincs ehhez kedve. Jól esik neki, hogy adok a mogyorómból, örül, ha megsimogatom – de alapvetően nem magáért él, hanem értem.  A város és főként pedig a belváros, a nagyváros kitépi az emberből a természetességet. Mindezt mesterséges módon, másfajta élményekkel próbáljuk elleplezni és titkolni. Csinálunk borfesztivált magunknak a várban, elmegyünk szaunázni, esetleg masszőrhöz, találkozunk a barátainkkal, megiszunk egy sört- de túl távol esik mindez ahhoz, amit természetesnek lehet nevezni. Budán persze lehet madárcsicsergésre ébredni, a hatodik kerületben ez nem valószínű. Elvágyódik innen az ember, képzeletbeli állatokat gyárt magának, akik létezését persze nem kívánja, mert tudja, hogy nem lesznek boldogok. Pettőrök – a hatodik kerületben, széttörten és fáradtan, szunnyadnak a séta után ágyamon.

 

Namida