Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szociális bolt: szegények boltja vagy válságjelenség?

2009.04.21

 

 Magyarországon, a rendszerváltás vagy változás (de inkább változatlanság) után több mint két évtizeddel gyanús minden, amihez politikusok adják nevüket. Ez a légkör lengte és részben lengi körül a Fidesz-szövetséges MAGOSZ által kezdeményezett és menedzselt úgynevezett „szociális boltok” hálózatát is.

 

Kép

 

Az első ilyen üzlet -nyilván nem véletlenül- a ferencvárosi időközi választások kampánya alatt nyílt meg, nagy médiaérdeklődés kísérte a kis üzletrészt. Mindenki ott volt, olyanok is, akiknek talán nem kellett volna... A Fidesz helyi képviselő-jelöltje -azóta nagy többséggel képviselővé választották- lett a bolthálózat egyik első arca. Dicsérte a kezdeményezést, szidta a kormányt és megköszönte az önkormányzat rugalmasságát, amellyel a helyi döntéshozók boltjuknak  raktárhelyiséget biztosítottak.

 

"Nem rinyálni, csinálni. Abba kell hagyni a sopánkodást, meg kell fogni egymás kezét!"- fogalmazott és biztatott Fidesz közeli szociológus, aki azt reméli, hogy a jövő őszre már mindenhol lesznek szociális boltok.

 

A már-már megható, könnyre fakasztó igyekezet, politikusi és politikus közeli nyilatkozatok közben azonban csak egyvalamit nem mutattak a kamerák. Idős, megtört, szegény embereket, kezükben műanyag zacskókkal és lehajtott fejjel-a médiafejhajtás hátterében őket lehetett látni, ahogy bementek, beosontak a kedvezményes magyar árukat kínáló üzletbe. Többségüket kitakarták az elégedett, ráncmentes, fizetésből és kampányhévből felháborodott politikusfejek.

 

Megnyílt az első szociális bolt, mert kampány volt és ilyenkor osztogatni kell. Aztán a kis üzletek sorra, újabb és újabb helyeken jelentek meg, nőtt az igény, főként a nagy szegénységgel sújtott városokban és kerületekben. Azaz az egész országban. Valami elindult és a politika véletlenül egy olyan dologba tenyerelt bele, amelynek felvállalásával jót tett.

 

Kép

 

A Balázs Béla utcai szociális boltnál jelentéktelenebb, szürkébb és szegényesebb helyet nehezen lehet találni a környéken. A Korona ABC -és ez már magában jelzésértékű-Középső-Ferencvárosban van, de annak még lelakott, csóró, nem rehabilitált részén. Szomorú, szegény tömbházak veszik körül. Belépve különös szag fogad, ilyet jól légkondicionált és illatosított szupermarketek polcai között nem érezni. Friss, nyers termények, földből nemrég kihúzott zöldségek, fákról nemrég leszüretelt almák illata. Zavaróan eredeti, megkapó légkör, régi parasztházak pincéiben, télire elrakott krumplik, vetemények árasztanak ilyen szagot.

 

A kis bolt nemcsak kívülről szegényes, belső kialakítása is puritán, egyszerű. Nagydarab, vidékinek kinéző, tiszta arcú, kicsit nyers kiszolgáló fogad. Nem mosolyog, nem jópofáskodik, mellkasára nincs kitűzve csíptetős plasztikkártyán a neve. Ő csak egy árus, nem képvisel semmilyen üzletláncot, viszont korrektül elmondja, hogy mi olcsó, mit érdemes ma venni.       

 

Az egyszerű, gyalult deszkákból álló fapolcokról alma, hagyma, fehér és sárgarépa figyel. Kicsit arrébb aranyszínű mézre leszek figyelmes, régi, hagyományos befőttesüvegekben. De kapható még házitej és a Madár és fiai Kft. által készített babapiskóta is. A régi, sokat látott mérleg előtt házilag készített savanyúságok, vadpiros céklák, egyszerű műanyagdobozokban, semmi csicsa, semmi hívogató felirat, híres sztárok képei. A celebek nem esznek ilyet-meg is látszik rajtuk.

 

Kép A kicsi bolt elárvultan álldogál, állítólag nagy a kereslet a szociális, mondjuk ki szegényboltokra, de jártomban-keltemben kétszer is betérek és szinte senki sem jön be. Csak egy környékbeli lakos, egy szél fehérrépát kér. Megkapja, csendesen, de gyorsan szolgál ki emberünk és nem vág pofákat a kis mennyiség hallatán.

Továbbmegyek, ki az Üllői út felé, az új egyetemi komplexummal szemközt lévő csillogó-villogó, biztonsági őrös és belsőépítészetileg kialakított, előkertes szupermarket tele van emberekkel. A „szegénybolt” innét egy sarokra van. De mi magyarok büszkék vagyunk és nem szívesen ismerjük be, hogy kevés a pénz, hogy rászorulunk. Molyrágta gatyánkból már rég kilóg a seggünk, de letakarjuk szép, fényes csomagolópapírral. Nekünk Pepsi, Ballantines és Danone kell, mert azt mutatja a tévé, mert akkor leszünk trendik, teljes emberek.

 

A magyar gazdák sokat várnak ettől a kezdeményezéstől. Itt közvetlenül értékesíthetik áruikat és embernek nézik őket, egyenrangú félnek. Szegény gazdák boltja még szegényebb embereknek. A Fidesz által felkarolt hálózat ettől persze kampánycélokat szolgál és kialakítóit nem emberbaráti, keresztényi szeretett vezette. Azonban a tény ettől még tény marad: nagy igény van szegény boltokra.

 

A szociális boltok megjelenése és gombamód történő szaporodása azt mutatja, hogy nagyobb a baj, mint gondolnánk. Hogy már az alapvető élelmiszerek, a tojás és a liszt ára is számít.

 

Kormánypárti politikusok, jól fizetett médiacsinálók és elemzők persze nevezhetik mindezt demagógiának. Az is. De szükség van rá, mert így állunk.

 

Nyakig a szarban, de büszkén.

 

Magyarország, Budapest, 2009.

 

Szilágyi Iván Péter