Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tarlós komplexus

2009.07.08

A Tarlós-komplexus: radikális-balliberális sajtókoalíció a Fideszes politikus ellen.

 Kép

Az esetek többségében lassú beszédű, megfontolt Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője - többek legnagyobb meglepetésére - a köztelevízió reggeli adásában, rá nem jellemző módon kiborult.

Már a beszélgetés is feszült légkörben kezdődött, amikor a riportalany többször is igyekezett rendre utasítani a riporter, mondván, első és második kérdése nem kapcsolódik egymáshoz.

A valódi botrány azonban még ezután következett, arra a kérdésre, hogy mit szól az MDF véleményéhez a Margit híd felújításával kapcsolatban, a Fidesz lelendő főpolgármester-jelöltje igen keresetlen formában válaszolt. Kifejtette, nem érti, hogy Herényi Harcos, milyen alapon szól bele ebbe az ügybe, majd a név másodszori ilyetén említése után a riporter megpróbálta helyretenni alanyát. Tarlós úr erre sem reagált.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője az üggyel kapcsolatban a következőket mondta: "a stílus maga az ember. Semmi szükség arra, hogy az MDF minősítse Tarlós Istvánt, hiszen faragatlan megjegyzéseivel ezt már megtette ő maga. Ugyanakkor a Fidesz fővárosi frakcióvetőjének személyeskedő kijelentései tovább erősítik az MDF gyanúját, miszerint a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció és a Fidesz egyaránt érdekelt lehet abban, hogy a Margit híd felújítási költségei hirtelen az egekbe szöktek. Tarlós István nem tudott észérveket felsorakoztatni".

Kommentár:

 

 Kép

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének és leendő főpolgármester jelöltjének ócsárlásában és démonizálásában láthatólag egymásra talált a magyar balliberalis és nemzeti radikális média. Érdekes házasság, körülbelül olyan, mintha frissen vágott, illatos szekfűt tennének a budai Turul-szobor csőrébe.

 

A fenti cikket először a www.stop.hu már-már betegesen kormánypárti irányultságú hírportál tette fel, majd kommentár nélkül –természetesen a ballib forrás feltüntetését mellőzve- kibiggyesztette címlapjára a www.barikád.hu keresztény és magyar megmondó honlap is.                 De miért ilyen veszélyes és félelmetes egyesek számára a Fidesz első számú fővárosi arca? Éppen azért, amiért annyit támadják: ért a nép nyelvén és az utca embere is csípi őt. Főként az MSZP és a Jobbik fővárosi célközönsége, a panelházak és a bérházak népe tud azonosulni tud vele-egyszerű, szókimondó stílusával. Minél több Tarlós, annál kevesebb MSZP és Jobbik szavazat, innen a fenti megható radikális-balos médiaösszhang…

 

Demszky Gábor a jelek szerint nem indul többé főpolgármesternek és a jelenlegi fővárosi politikusi palettán –főként a posztra régóta esélyes és ácsingózó baloldali politikusok között- nincs olyan jelölt, aki felvehetné a versenyt Tarlóssal. Plusz ugye ott volt a budapesti erőviszonyok szempontjából is tanulságos EP-választás, amely egyértelműen megmutatta:  a Fidesz közel ötven százalékon áll Budapesten. Pontosabban 48 százalékot ért el a Fidesz és 13-at a Jobbik. Mennyi is a kettő együtt!? És itt jön a lényeg, meg a Jobbik, amely főként a Fidesztől elvett szavazataival eredményesen meggátolta, hogy a leendő kormánypárt támogatottsága 50 százalék fölé menjen Budapesten. Nem kell ahhoz túl nagy politikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: a Jobbik csak arra kell az MSZP-nek, nehogy a Fidesz egyedül is elérje Budapesten a feles többséget.

 

Tarlós Istvánnal fővárosi szinten ugyanazt csinálja a média nagyrésze, mint Orbán Viktorral országos szinten. Mind az MSZP, mind a Jobbik a szókimondó és néha tényleg nyers, volt óbudai polgármesterre mutogatva akarja mozgósítani híveit. A szélsőjobb azzal támadja, hogy „zsidóbarát” és jóban van Demszk-vel, míg a ballib tollnokok lebunkózzák és lehülyézik. Még szerencse, hogy Hagyó Miklós vagy Kiss Péter fővárosi szocialisták olyan értelmesek, csak úgy sugárzik róluk az intelligencia és a professor emeritusi cím.

 

Kép Tarlós Istvánt tehát azért támadják, mert erős, van jövője, és persze azért, mert néha hülyeségeket beszél. Bármennyire is fontosak a nemzeti radikális szavazatok, azért nem kellene „Szebb jövőzni!”. Ezzel csak muníciót ad ellenfeleinek, az ellene pedig már rég fellázított, szektás mozgású Jobbik-hívőket pedig úgysem hatja meg.

 

A fővárost és az országot jelenleg vezető koalíció vesztét érzi, szűköl és támad. Az ország nagyrésze, a vidék –köztük korábban hívő MSZP-s megyék is- már régóta fideszes. Ha meg tudnak valahol kapaszkodni, az csak Budapest lenne. Tarlós István ezt az utolsó lehetőséget veheti el tőlük. Ezért támadják oly hevesen és akarnak olyan közhangulatot teremteni, hogyha nyer is a Fidesz Budapesten, akkor is csak a Jobbikkal kerülhessen többsége. Ez pedig több lenne, mint tragédia, mind az országnak, mind a fővárosnak és kisebbségeinek és persze a Fidesznek is, amely egy ilyen koalíció felvállalásával óriási célkeresztet akasztana a nyakába és egy irányíthatatlan, már most széthúzó Jobbikot.

 

A tét Budapesten óriási és az MSZP-nek fel kell tennie magában a kérdést: érdemes e a Jobbikot a háttérből tovább erősítenie és ezzel a tűzzel játszania?

 

Szilágyi Iván Péter