Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zwack-alkonyat a Mester utcában

2010.06.05

Az Alkonyat című népszerű tinihorror film unikális (!) változatának bemutatásával köszönték meg a Molnár Ferenc Általános Iskola tanulói a Zwack ZRt. támogatását. Roma és nem roma színjátszók nem mindennapi performansszal készültek az ünnepségre. 

Szédítő párosításként a vámpíros-farkasemberes love story és az Unicum történetét ötvözték egymással. Eredeti filmbejátszásokkal, Unicum-reklámokkal, kerekded üvegekből kiöntött Coca Cola-val és a Zwack-család történetének felelevenítésével. A roma fiatalok előadása a boldog békeidőktől és a gyógylikőr feltalálásától egészen napjainkig ívelt-mindezt 20 percben. Bár a projektoron sokszor felcsillant az ismerős pocakos üveg -kerületünk egyik szimbóluma és büszkesége-, a fiatalok csak kólával koccintottak.  

Rendhagyó, de igen ötletes előadásukkal azért szerettek volna köszönetet mondani, mert a H2O projekt -amelyet a Kürt Zrt., a Gábor Dénes Díjasok Klubja és a Zwack Zrt finanszíroz- jelentős összeggel támogatta iskolájukat. Török Alfréd iskolaigazgató elmondta, hogy a Zwack Zrt-től hátrányos helyzetű diákjaik felzárkóztatására kaptak támogatást. A tősgyökeres kerületi cégnek köszönhetően teljesen új, modern és bevált oktatási programot vezettek be, amely a diákokat és a szülőket egyaránt motiválja. Folyamatosan figyelemmel kísérik és segítik a program végrehajtását, hozzáadnak a résztvevő tanárok fizetéséhez. 

Az intézményben a hátrányos helyzetű diákok aránya közel 50 százalékos, számuk és sajátos megnyilvánulásaik sok kerületi szülőt elriasztanak, távoltartanak a nívós és nagymúltú intézménytől: 

"Vannak tanulással kapcsolatban igénytelenebb tanulóink és pedagógusokkal kevésbe együttműködő családjaink. Emellett kimagasló tehetségekkel is büszkélkedhetünk.Igazi integrált iskolaként működünk, minden társadalmi réteggel és csoporttal.  Hozzánk járt többek között József Attila költő, Magyar Zoltán olimpiai bajnok és Galkó Balázs színművész"-mondta Török Alfréd igazgató őszinte hangú köszöntőjében. Fontos lépésnek tartja, hogy a Ferencvárosi Képviselőtestület az épület felújítása mellett döntött. Az Molnár Iskolában három tornaterem, uszoda és modern, uniós szintű tornaudvar működik. Évfolyamonként kéttannyelvű osztályok beindítását tervezik és szeretnék helyreállítani az iskola renoméját.   

Rácz Tünde Fatima, a H2o Alapítvány képviseletében elmondta, hogy meglátásuk szerint Magyarország két fő problémája az oktatás és a cigánykérdés. Ferencvárosban azt a Hejőkeresztúron már bevált és sikeresnek bizonyult pedagógia módszert szeretnék meghonosítani, amellyel 70 százaléknyi hátrányos helyzetű, nagyrészt roma tanuló között százszázalékos továbbtanulási arányt értek el. Jelenleg egy újpesti és egy ferencvárosi iskolával működnek együtt. Céljuk a különböző szociális hátterű gyermekek integrálása és szüleik aktívabb bevonása, csoportfoglalkozások és táblajátékok segítségével.

Zwack Sándor gratulált Gegesy Ferenc polgármesternek és Török Alfréd igazgatónak a Molnár Ferenc Általános Iskola felújításához. "Ezer szállal kötődünk a kerülethez, 1840-ben itt született meg a cég és mindig is itt volt a székházunk. Nagyapám már a háború előtt is támogatta a kerületi iskolákat. Támogatni és segíteni kell a magyar fiatalságot, ezek a gyerekek fogják vezetni az országot"-mondta a rokonszenves fiatal cégvezető, aki ismeri és szereti a kerületet. Munka után, ide a suliba jár sportolni, edzeni. Méltó utódja Zwack Péternek.

Gegesy Ferenc polgármester elmondta, hogy nemcsak a Molnár Ferenc Általános Iskolában, hanem a kerületben is folyamatosan csökken a gyerekszám: "A csökkenő lakosságszám miatt egyre kevesebb az iskoláskorú gyermek, kerületünkben ennek ellenére az elmúlt 20 évben nem kellett bezárnunk iskolát. Számos fiatal jár hozzánk más kerületekből, ma már többen vannak, mint a ferencvárosi kötődésű tanulók. Intézményeink folyamatos karbantartásán és felújításán túl, Ferencváros két iskolájában és óvodájában tanuszodákat építettünk és üzemeltetünk. Ez ritkaságnak számít Budapesten! (...)

Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek. Elsősorban azokra a társadalmi csoportokra kell odafigyelnünk, akik az átlagtól lefelé térnek el. A nehéz és hátrányos helyzetben lévő gyermekekre." 

A program hatására a  Molnár Ferenc Általános Iskolában csökkent a magatartási és viselkedészavaros diákok száma. A gyerekek könnyebben kezelhetőbbek lettek, fejlődtek képességeik és sikerült őket bevonni a tanulási folyamatba. A H2O-programban résztvevő pedagógusnak 2-3 órát kell készülniük egy órára, minden diák képességeire és érdeklődésére szabott feladatot kap.

 

Kép


A rendezvényen résztvett Bácskai János Ferencváros országgyűlési képviselője, Zubornyák Zoltán az FMK igazgatója és Tornai István polgármesteri tanácsadó, a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület képviselői.

Kétségkívül szokatlan párosításnak számít, amikor egy likőrgyár támogat egy iskolát. A szponzorok személyénél és cégének tevékenységénél azonban talán fontosabb a cél, amelyet el szeretnének érni. (Plusz Magyarországon és egy gazdasági válság során örülni kell minden segítő kéznek, szándéknak.)

Szilágyi Iván Péter