Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szeretkezni voltam, majd odadom videón

2010.08.04

A zenekar azt ígéri, az összes kedvencet eljátsszák majd, így mi is kapva kaptunk az alkalmon, és összeállítottuk télapó helyett koncertváró kívánságlistánkat. Megszámoltuk, negyvenhat dalból áll, így körülbelül három órás műsort adna ki.

 

Abból kiindulva, hogy a Kispál a VOLTon is zseniális koncerttel búcsúzott - akkor még csak Soprontól -, minden esélyünk megvan arra, hogy tényleg Best Of fellépés várható. Ebbe biztosan belefér az 1990-ben megjelent Naphoz Holddal nyitódala, a Lefekszem a hóba, amelynek szövegét valószínűleg soha, senki nem fogja megérteni, de négy akkorddal eljátszható, nem is nehezekkel, szóval így adódott garantált csajozási ráta a gitárosfiúk körében, a kilencvenes években.



A Húsrágó, hídverő sem maradhat el, ahogy a Kicsi csillag és a Szőkített nő sem, ha a soproni tapasztalatokból indulunk ki. Az Autók a tenger felé is biztosan elhangzik, mivel a zenekar rajongói pályázatot is kiírt egy, a dalhoz forgatandó klipre is - igaz, ez már a Föld, kaland, ilyesmin jelent meg, csakúgy, mint a Tökéletes helyettes, a Bujtogató, a Jönni fog egy lovas és a Földtörténet. A legismertebb kétségkívül azonban a Húsrágó hídverő maradt, amelyről egy rajongó azt írta: "ez a szám olyan, mint egy szürreális festmény, nem az üzenetét, hanem az álomvilágba illő fantáziát kell megragadni, és már álmodsz is". Próbálják meg!



Aztán jött az Ágy, asztal, tévé 1993-ban, rajta a bizarr refrénű - Zsákmányállat máját mosod egy névtelen patakban / Körülötted olajfoltok mézeskalácsszív alakban / És úgy nézed az arcod benne, mint régen a céllövöldében /Az a lány, akinek lőttél egyet finom utalásféleképpen - Zsákmányállattal, a Tingli-tanglival, a Bársonyfüggönnyel és az Ágy, asztal, TV-vel. Ugye lesz mind?



1994-ben megjelent a Sika, kasza, léc; jelen sorok szerzője felső tagozatos lett, a szerencsésebb nagyok pedig megvehették a lemezt, rajta a Voluméval, amely a messzi 2000-rel foglalkozik, vagy Jutkával, aki nem tudni, mit csinál most, de az biztos, hogy átúszott a folyón, és bár ez is csak négy akkord, de nehéz játszani, mert hosszú. Felsősként azért már tudtuk fejből az Egy az egybe indián-monológját, és lassan az Éjjeli lámpát, Napos oldalt, A honi csillagászat fejlődését is megjegyeztük. Végül aztán a Helló kérdésköre foglalkoztatott minket legjobban, konkrétan, hogy "minek masni a nyers húsokra", és "hogy szeretni hogy a f*szba' kell".


Megjelent az Ül, és innen kezdődtek a szomorkásabb Kispál-albumok. Elbánkódtunk a Gyónáson, a Meghatáson, nosztalgiáztunk a Presszórockkal (amely élőben mindig a legjobb Kispál-dalok között volt) és megpróbáltuk megtanulni gitáron a Dal elalváshozt. Kevésbé lírai hangulatban az Űrrockot írtuk fel a csomagolópapírba kötött matekfüzetre kicsöngetés előtt negyedórával, vagy az élet igazságtalanságán keseregtünk a Jelvény nélküllel. Ez a lemezzáró dal egyébként akkor is tökéletes helyzetleírás lenne, ha az első két sort nem követné semmi: "Becsöngettem, nem jöttél ki, / felrúgtam a kukát."




Emesét azóta sem lehet leradírozni a magyar rádiók játszási listájáról, ő a Bálnák ki a partra albumon érkezett közénk, 1997-ben. Csakúgy, mint Pistike a Malév gépen, amivel kapcsolatban voltak elképzeléseink, miről szólhat, de megtartottuk magunknak. Próbáltuk beleélni magunkat egy debreceni házibuli hangulatába, de aztán mindenhol a 0 óra 2 perc szólt, mintha Kispálék sosem írtak volna másik dalt. Nem ez volt a legjobb lemez, de ezt is lehetett szeretni.


1998-ban megjelent a Holdfényexpressz, a hajunk már majdnem elég hosszú volt, de még nem volt bakancsunk, de már nagyon akartuk. A lemez túlértékelt, szürkére játszott dala a Ha az életben, de ennél mindig sokkal jobb volt Az utolsó aktus a földön, a perverz németekkel, meg a videóra vett szeretkezéssel. Szerelmes levél helyett a lírai szakaszt kimásoltuk a Nagyvárosi románc refrénjéből, ha pedig kidobtak minket, a Szívrablást hallgattuk, órákon keresztül, őrületbe kergetve minden családtagot. Örök barátságokat fogadtunk az Éjjeli nyugtatóval és súlyos másnapokat vészeltünk át a Már délutánnal.



Aztán jött a csendes hangulati hanyatlás: a Velőrózsák tartósította a leengedett redőnyös hangulati állapotot, például a Kapcsolj le mindent, illetve a Hang és fény révén. Azt hittük, ez lesz az utolsó Kispál-album, hát rajta van: "Ha ez a vég, nekem tetszik". Aggódtunk, de közben dacosra nőttünk, úgyhogy a líra le volt ejtve: vadászt (vörösboros kólát) ittunk, és zsíros hajú gitárosokra gondolva ordítottuk teli tüdőből minden koncerten a Még egyszer-t, gimibe menet pedig a Kicsit hadd-ot , hogy felébredjünk nulladik órára.



Aztán jött a Turisták bárhol, rajta a Nem érdekel pszichedéliába hajló világfájása, meg a Tiszai Pu. Agyonnyomott a Köszönöm, köszönöm ritmusa, és ezen volt a Csillag vagy fecske is, amelyben - szemben a Csík zenekar feldolgozásával - nincsen sírva vigadás, őszintébben szomorú, mint bármilyen más változat. És a Turistákon kapott helyet a De szeretnék is, az ex-Animás Németh Jucival, zseniális klippel. (Nem felejtettük el, volt még egy album, az Én, szeretlek, téged. Csak az valahogy ott sem volt igazán.)



Szóval ez volna a kívánságlista. Vagy csak egy teljesen szubjektív dalsorrend, egy kis magyarázkodással, hogy miért jó, amiről úgyis tudjuk, hogy jó.

Várjuk a jövő hétfőt.Forrás:Stop.hu