Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Korhatáros színdarab szexről és politikáról

2010.07.29

Politika és szex-a Pincében

 

A Pinceszínház merész címadású évadkezdő produkciója (Better than Sex) kapcsán sokat gondolkoztam, vajon mi a közös a politika és egy pőre nemi aktus között? Rémisztő gondolat, párhuzam: életünk legszebb pillanatai és csúnya, rút, ijesztően buta politikusfejek egymás mellett. …de valami közös csak lehet bennünk és természetesen nem az Ovális (Orális) Irodára és az amcsi Mónikára gondolok, az már lerágott és szopott csont.

 

Kép Aztán egy Bacardi Cola és két ropogós poén között megvilágosodtam: mindkettő során csak nyögünk (persze más indítékok miatt). Továbbá a politikát és a szexet az is összekapcsolja, hogy csak választottunk és annak bemutatkozása után jövünk rá, hogy mibe, kibe tévedtünk. Egy forró és félresikerült estével szemben azonban itt csak 4 év múlva lehet elmenni.


 

 

Zubornyák Zoltánnal a „Better than Sex” című darab producerével angol humorról, magyar közönségről és arról beszélgettünk: milyen egy kizárólag 18 éven felülieknek szóló darab? Mint minden emlékezetes és mély nyomokat hagyó aktust, a Better than Sexet sem lehet megismételni, itt nincs „Replay”. A pikáns és politikus agyfutamot Magyarországon csak 3 alkalommal játsszák-angol nyelven, zenével-tánccal-prózával és a Birodalom legtehetségesebb ifjú színészeinek bevetésével.

 

-Bevallom: megdöbbentett darabuk címe. Különösen magyar nemzettestvéreink híresen jó ágybéli teljesítményére tekintettel. Felvilágosítani, mégis, mi lehet jobb a szexnél…?

-Azt feltételezzük, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Például színházba járni is alkalmasint jobb, mint a szex. A „Better than Sex” hatalmi harcokról és játékokról szól, amelyeknek bizony a szex is része.

Mindenkit meg szeretnék nyugtatni: a történet Angliában játszódik, véletlenül sem nálunk! (Komoly arc, hivatalos tekintet.)

-Miről szól a darab?

-Londonban élő és tevékenykedő fiatal tehetségünk, Robert B Suda olyan elemeket kombinált, amely historikus, valósághű és vidám politikai karikatúrát eredményeztek. Szamárfület mutatunk a régmúltnak. Angliában lehet viccelődni történelmi nagyságokkal és nem sértődnek meg rajta-gondoljunk csak a Gyalog-Galoppra.

 

Kép

 

 

   

-Nem félnek, hogy a színdarab angol nyelve elriasztja a nézőket? Félelmetesen kicsi (nem alaptalanul) a nyelvi önbizalmunk.

-Korábban már játszottunk angol művet, az „Exit” című nemzetközi produkciót. Mindig teltházzal ment. Van egy rétege a közönségnek, amely művelt és nyelveket beszél. Az angol humor egy kicsit más, például amikor a La Pour L’art Társulat megkezdte működését, vicceik és poénjaik eleinte idegennek hatottak a Rádiókabaréhoz szokott füleknek. Aztán megszoktuk. Az angol humorban számunkra különlegesek és újszerűek a fordulatok, sok a szóvicc, amelyekkel a Better than Sexben is gyakorta találkozhatunk. Fiatal és meglepően sokoldalú (táncolnak, szavalnak, énekelnek) angol színészeink korabeli jelmezekben, de modern zenei betétek közepette fognak játszani. Főszereplőnk, Jakab skót király nagyon ellentmondásos és extrém figurája volt a brit történelemnek, aki angol királyként megosztotta a közvéleményt.

-Mennyire kell angolul tudni a darabhoz?

-Nem Shakespeare, mai nyelven és helyzetekre íródott. Mindössze hat szereplője van és nagyon jól követhető.

-Ki és hogy lelt rá a darabra?

-A szerző egy fiatal magyar rendező, Suda Balázs Róbert, akivel az FMK-ban már korábban is együtt dolgoztunk. Nagyon jól beágyazódott az angliai színházi életbe. A dalszövegeket Galambos Attila írta, aki a Madách Színház nagy slágereinek, premierjeinek angol slágereit fordítja le. Most viszont magyarról-angolra tett át egy szöveget. A „Better than Sexet” Angliában is bemutatják, off-Westend darabként, amely nagy dolog. Londonban egy kisebb, de igen színvonalas és látogatott színházban (Courtyard Színház) játsszák majd. Fiatal és rettentően tehetséges a társulat, akiket klasszikus castinggel, több jelentkezőből választottak ki. Az előadást angolul is meg fogjuk hirdetni, az angol és amerikai nagykövetségek és kereskedelmi kamarák ki vannak éhezve az anyanyelvi darabokra.

-Mikor látható a darab?

-Szeptember 17-18 és 19-én három alkalommal, érdemes rájuk időben jegyet venni. Azért azt elmondanám, hogy 18 éven felülieknek játsszuk, mivel a szex fontos szerepet kap benne.

 

Szeptember  21-én a „Pedig én jó anya voltam” című darabbal ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. Továbbra is műsoron lesz Márai-darabjaink közül az „Igazi” és a „Kaland”, újdonságként pedig a szerző humoros arcát és tárcáit bemutató „Fizess nevetve!”.

 

Szilágyi Iván Péter

 

Részletek a Pinceszínház honlapján:

 

www.pinceszinhaz.hu